Közeleg az évzárók, évértékelők, vállalati rendezvények szezonja. Sokan várják, egyesek viszolyognak tőle, egy azonban biztos: a céges buli mindig emlékezetes. Fontos a témaválasztás, a helyszín, a logisztika, az ételek minősége, az italkínálat, és persze a műsor. De talán a legfontosabb a cégvezető, illetve a vezetés szerepe a parti során. Vegyünk két tipikus történetet!
Az elsőben a vezető a díszvendég. Elismert nagyágyú, a szektor szupersztárja, méltán büszke rá a cég. Ennek megfelelően szerepe gondosan kidolgozott protokoll szerinti. Már a megérkezése is szimbolikus. Előre kijelölt VIP parkolóba gurul be, ahol hostess és a szervezésért felelős – mondjuk kommunikációs – osztály vezetője fogadja. Az időzítés profi: a kollégák már rég összegyűltek, így a színrelépés is teátrális: megérkezett! A moraj elcsitul, elfoglalja helyét a főasztalnál, a szpíker köszönti, és felkéri a beszéd megtartására. Vezérünk fontossága tudatában kivonul a pulpitusra, előveszi profik által előre megírt beszédét és kimérten felolvassa, időnként felpillantva a közönségre, hiszen ezt javasolták neki a PR-osok. Mondandója végén körbetekint az övéin, és a termen végighullámzó taps kíséretében visszatér asztalához, leül a többi fontos vendég mellé. A program folytatódik, műsor, majd vacsora, közben diszkrét, bizalmas, nyilván nagyon fontos beszélgetések a főasztal főembereivel. Aztán valamikor elérkezik a távozás ideje: az érkezéssel ellentétben nem feltűnően megindul kifelé, és mivel útközben önkéntelenül belebotlik néhány kollégába, egy-egy fejbiccentéssel, kézfogással sikerül megúszni a liftig tartó utat, onnan aztán szabad már a pálya. A vezér jött, megtisztelte népét, letudta feladatait, indulhat a buli.
A másik vezető a házigazda. Izgalommal készül már a rendezvényt megelőzően, keresi az alkalmat, hogy tájékozódjon, mire is készül szakértő csapata. A rendezvényre elsők között érkezik, hogy jelenlétével is biztassa a szervezőket. Érkező kollégáival igyekszik már a ruhatárt követően összefutni, és a lehető legtöbbjükkel váltani néhány szót. VIP asztalt itt ne is keressünk, vezető társaival előzetesen megbeszélték, hogy ki melyik asztalhoz üljön oda. Szpíker persze itt is van, a főnököt itt is felkérik a köszöntőre, de neki nem kell papír. Nem stratégiáról, teljesítésekről, büdzséről és kvótákról szól, hanem saját érzéseiről, és legfőképp a csapatról: emberekről, közösségről, és köszönetről. A nemzetközi helyzet az ő esetében is fokozódik, de erről neki leginkább az jut eszébe, hogy kiváló kollégáit maga mellet tudva egészen biztos benne, hogy ahogyan eddig is, ez után is sikerül majd a célokat elérni. Szeme csillog, arca kipirul, látszik rajta, hogy átérzi ennek a beszédnek és estének a jelentőségét. Itt és most egymásból lehet töltekezni, és azzal a jóleső érzéssel menni haza, hogy jó helyen vagyunk, ez a mi cégünk. Beszédét követően elvegyül a tömegben, egész este asztalról asztalra jár, és csak jóval éjfél után veszi észre, hogy nem is evett még semmit. Kollégái pedig csak azért nem hatódnak meg a főnök esti viselkedésén, mert éppen ilyennek ismerik: követlennek, lelkesítőnek, aki egy közülünk. Ő a mi főnökünk.
Két példa, két vállalati évzáró, két – nyilván – sikeres cég. De micsoda különbség…
