fbpx

Kommunikációval a stressz ellen

Nagyjából minden második munkavállaló stresszesnek tartja munkahelyét. Vajon mi lehet e tény mögött? Talán az az általános vélekedés, hogy dolgozni rossz? A munka kényszer? A főnök gonosz és miközben kizsákmányol, csak a lábát lógatja? Tényleg, mi a baj a munkával, a munkahellyel? Ahhoz túl sokat töltünk el a „dolgozóban” életünkből, hogy beletörődjünk és elfogadjuk, hogy ennek így kell lennie. Kommunikáció fejlesztőként rengeteget beszélgetünk vezetőkkel, középvezetőkkel, beosztottakkal, kék és fehérgallérosokkal, kutatjuk a vállalati együttműködés feltételrendszerét, a hatékonyság javítás lehetőségeit. És bizony azt tapasztaljuk, hogy a vállalati lét rossz érzései mögött a tájékozatlanság, az információhiány húzódik meg leginkább.

Mi, emberek úgy vagyunk ősidőktől összedrótozva, hogy feszülten figyeljük a veszélyeket, hiszen ez mentheti meg az életünket. Nem csoda tehát, ha egy idegen, új, nem túl komfortos helyzetben is gyanakvóak vagyunk, a rosszabb forgatókönyvre készülünk. Olyannyira jól csináljuk ezt a túlélő játékot, hogy azt sem vesszük észre, ha nincs már veszély, és nem visszahúzódnunk kellene, hanem éppen lehetőségünk volna teret nyerni. Leginkább azért van ez így, mert nem vagyunk kellően tájékozottak. Nem tudjuk, hogy nincs veszély, és stresszelünk olyan miatt, ami már talán nincs is.

A stressz persze nem csupa rossz, vannak pozitív hatásai is, de ha általánossá, kezelhetetlenné, nehezen uralhatóvá válik, annak fiziológiailag is hátrányos, káros következményei lehetnek. Fontos tehát csökkenteni a stresszt, és mindez nem is annyira bonyolult dolog. Hogy hol kezdjük? A megismerésnél. Egy vállalatról rengeteg kép él a munkatársakban, és ezek nagyon különbözőek tudnak lenni. Egyben viszont megegyeznek: a legpontosabb kép is csak hasonlít a valóságra, soha nem pont olyan, hiszen ezek szubjektív észlelések, ennél fogva elfogultak. Sokat javíthat a helyzeten, ha tudatosan elkezdjük alakítani a kollektív vállalati tudatot, kommunikációs szempontból átjárhatóvá tesszük a struktúrákat, a folyamatokat, ezáltal segítve a megismerést és a megértést. Amit megismerünk, attól már kevésbé félünk, nem misztifikáljuk, fantáziánk más kalandok után néz. Tennivaló ugyanis van rengeteg egy céges közösségben: a minőség, az innováció, vagy éppen a közösségépítés. Érdemes tehát másként gondolni a kommunikációra!

Kapcsolódó bejegyzések