Aki dolgozott már nagyobb, vállalati szervezetekben, egészen biztosan látott, hallott már osztályok, részlegek közötti konfliktusokról, vagy éppen részese, szenvedő alanya … Tovább
Bevonzás
Frontvonali tudósításaink második részében arról kell hangosan gondolkodnunk, hogy miről is szól egyáltalán a vállalati élet. Mi végre járunk be … Tovább
A szépemlékű 60-as, 70-es években elő-előfordult, hogy egy család viszonylag drága televíziót vásárolt. Egyrészt azért, mert már megtehette, másrészt – … Tovább
Gyorsan jött, és hamar stratégiai megállapodásban konkretizálódott üzleti, szakmai kapcsolatunk a Talk-a-bot csapatával. A vállalati kommunikáció izgalmas terepén működünk együtt mostantól fogva. … Tovább
Tapasztalt vállalatvezetőkkel folytatott konzultációink során számtalan nézettel, gyakorlattal, meggyőződéssel, vezetői filozófiával találkozhattunk, egy dologban azonban szinte mindenki egyetértett: a vállalati … Tovább
Employer Branding – zeng mindenhonnan, és való igaz, végre fókuszba került a vállalat, mint munkáltató megkülönböztetése. Egy átlagos piacon, ahol … Tovább
Nem unatkoznak azok, akik a munkaerőpiacon tevékenykednek. Így van ez a Pannon-Work-kel is, akik az egyik meghatározó szereplők a munkaerő … Tovább
A szakmai közösségek jelentősége túlmutat konkrét aktivitásukon. Már a létük is fontos üzenet az érintett szakemberek felé, olyan kohéziót testesítenek … Tovább