fbpx

Csipketerítő a tévén? Lehet másként is

A szépemlékű 60-as, 70-es években elő-előfordult, hogy egy család viszonylag drága televíziót vásárolt. Egyrészt azért, mert már megtehette, másrészt – és talán főleg – azért, mert a szomszédnak is volt, így hát muszáj volt beszerezni ezt a tartós fogyasztási eszközt. Ennek aztán az lett a vége, hogy a tévét viszonylag ritkán kapcsolták be, ami az egy, később kettő plusz csehszlovák csatorna kínálat ismeretében nem is csoda, viszont a tetejére felkerült egy horgolt-kötött terítő, és a kötelező váza, vagy szobrocska. Ezeket gondosan lehetett törölgetni, és amikor jöttek a vendégek, a szoba vizuális középpontjában a televízió be is töltötte státusszimbólum funkcióját.

Napjaink vállalatainál gyakran felmerül az vezetői dilemma,  hogyan kommunikálhatnánk jobban munkatársainkkal, hogyan emelhető ezáltal az elégedettség, teremthető meg a munkabéke, amely aztán az elégedettségi felmérésekben, vezetői KPI-okban is testet ölthet. Adja magát a lehetőség: szerezzünk be és vezessünk be korszerű kommunikációs eszközöket, hiszen információ és szándék az ugye mér megvan, csak az eszköz hiányzik hozzá. A témafelvetést vezetői döntés követi, az alapos piackutatást pedig beszerzés, és a kiszemelt eszköz egy szép hétfői napon élesben elindul.  Telnek a napok, hetek, és – nem igazán történik változás, sőt. A munkatársak nem tudják mire vélni az új cuccot, a vezetők pedig legalább ennyire nem tudnak mit kezdeni vele. Jön az első év vége, a számvetés, a visszatekintés, és kiderül, hogy a cég gazdagabb lett egy újabb sikertelen bevezetési projekttel. Mindegy, ebben már úgyis elég nagy a rutin.

A két szituáció nagyon távolinak tűnik egymástól, ám mégis van egy közös pontja: az eszköz, amelytől oly sokat – tán csodát is – vártunk, nem tölti be eredeti funkcióját. A családi kasszából kifizetett tévékészülék ára ugyanúgy veszteség, mint a sikertelenül bevezetett kommunikációs eszköz.

Jó hír, hogy vállalati környezetben ma már egyszerűen megteremthető egy jól működő belsőkommunikációs keretrendszer. Az eszköz mellett tartalom és a kompetencia együttes elemzése, értelmezése és fejlesztése révén minden a helyére tud kerülni, a kommunikáció a hatékony együttműködést szolgálhatja, ami aztán jótékony hatással lesz a teljesítményre, a hangulatra és a jövedelmezőségre. A tévét jobb nézni, mint a terítőt igazgatni rajta, a kommunikációt pedig profitszerzésre lehet használni alibi prpjektek helyett.

Kapcsolódó bejegyzések