Talán az egyik legszebb, legfelemelőbb feladata a humán erőforrásért felelős vezetőnek, hogy ő az első, aki a belépő új munkatársat a cégnél üdvözli. Ő adja az első benyomást, az első hangulati ízelítőt, ami sokszor alapvetően határozza meg vállalatnál töltött élményeinket. És az is tény, hogy legtöbbször ő az, akivel legutoljára van kapcsolatban a távozó, akár önként teszi ezt, akár kényszerből. E két szimbolikus momentum között a munkatársak szempontjából sokszor láthatatlan háttérmunkával telnek a HR mindennapjai: folynak a hétköznapok a magunk normális medrében, rendben van a kompenzáció, a továbbképzés, a fejlesztések, a tehetséggondozás.
Nincs ez másként mostanában sem, hiszen a vállalatok élete emberi erőforrás oldalról fikarcnyit sem lett egyszerűbb. Sőt, mondhatni még komplexebbé, összetettebbé tették az együtt dolgozó, egymástól egyre jobban különböző habitusú generációk, az egy cégbe integrált különféle nációk, a soknyelvűség. És még valami megjelent a feladatlistán: a működéshez szükséges munkatársak napi szintű biztosítása. Mit megjelent: berobbant. Hogy ez korábban is így volt? Persze. Ám korábban volt kiből válogatni. Szinte korlátlan tartaléka volt a minőségi cserének, a fejlesztések által megkövetelt bővülésnek. Most pedig nagyon nincsen.
Mit is jelent mindez? Például azt, hogy az eddig stabil hátországnak tekintett HR hirtelen a frontvonalon találja magát. Olyan feladatok ellátására kell felkészülnie, amelyeket eddig nem gyakorolt napi szinten. El kell érnie, hogy a munkatársak maradjanak, az a kevés szabad munkaerő, aki meg a piacon még megtalálható, az lehetőleg a mi cégünket válassza. Ez bizony nem más, mint kőkemény és vegytiszta sales és marketing. Annak is egy speciális válfaja, ahol a termék maga a vállalat, annak kultúrájával, üzeneteivel, ígéreteivel, perspektíváival, a vevő pedig a munkavállaló, aki bizony ráérzett arra, hogy alkupozíciója megerősödött, így válogathat. Akadnak jó sokan a HR szakmában, akiket nem ért felkészületlenül ez a változás, hiszen eddig is versenyhelyzetben kellett boldogulniuk. És nyilván vannak olyanok is, akiknek most kell majd váltaniuk, megtanulni, hogyan működik a marketing szemléletű HR. Nem azért, mert ez az új divat, hanem mert most nincs más lehetőség. Őket célozza, nekik szól a munkáltatói márkaépítést, a megtartást és bevonzást stratégiai megközelítéssel támogató programunk.
Egy személyes beszélgetést mindenesetre mindenképpen megér.