A cég én vagyok! – ismerős mondat, sok cégtulajdonos vezette már így sikerre vállalkozását. A cégalapítás, a piaci pozíciókért való küzdelem, a termékfejlesztés, a kapcsolattartás valóban legtöbbször egy-egy kivételes személyiség, okos szakember, tehetséges szervező érdeme. Teherbíró képességétől, munkabírásától függ csak, meddig fejlődhet az általa megtestesített vállalat. Mindenféle marketing hókusz-pókusz nélkül futhat a szekér, hiszen hősünk valóban ujjbegyeiben érzi a piacot, személyesen van képben a trendekről, és a konkurenseket is keresztnevén szólítja. Fejből menedzseli a folyamatokat, álmából felkelve is percre kész a cash flow-ban. A cég ismertsége tehát lényegében saját ismertségével azonos, a „főnök” a tápláléklánc csúcsára lépve révbe ér. És innen vajon hogyan tovább? A tulajdonos és a cég eggyé válása a kétségtelen pillanatnyi optimumon felül veszélyes kiszolgáltatottság. Előbb utóbb megkerülhetetlen lesz a döntés:megáll az adott szinten, hiszen fizikailag nem bír már tovább osztódni, vagy szétválasztódik a cég és az alapító márkája. Ez utóbbi eset nagyon komoly elhatározás, a létező legkomolyabb változás, hiszen el kell fogadni, hogy a cég fejlődése csakis az alapító árnyékából kibújva biztosítható. És innentől kezdődik egy új történet, ami már professzionális folyamatokról, marketingről, piacépítésről szól. A bölcs vezető el tudja engedni cégét, akár a szerető szülő a gyermekét. Ezzel teheti a legtöbbet érte, magának pedig új típusú feladatokat, kihívásokat fogalmazhat meg, hiszen e nélkül sosem tudott meglenni. Ezért is lett sikeres vállalkozó.
Kapcsolódó bejegyzések
Egy konferencia akkor jó, ha általa gondolati morzsákkal lesz gazdagabb az ember. Én egy kisebb cipónyira elegendő morzsát gyűjtöttem magamnak … Tovább
Katával a belvárosban futottunk össze nemrég, egy május végi délutánon. Öt éve közösen dolgoztunk egy hosszabb projektben, egy nagy nemzetközi … Tovább
Ülök egy szakági kiállítás hivatalos megnyitóján. A kiállítási csarnokban a szokásos zsivaj, zenefoszlányok, speeker motyog a mikrofonba az egyik standon, … Tovább
Puzsér Róbert nemzeti intézmény, egy valódi kincs. Amint annak idején Nagy Feró a nemzet csótányaként röhögött bele az akkori rendszer … Tovább
Avagy miért érted félre folyton a szervezetet? Beszélgetsz valakivel. Az illető mond szavakat, mondatokat, értelmes kifejezéseket, melyek logikusak, világosak, érthetőek, … Tovább
Lehet-e tanulni a multiktól? Vagy esetleg a multik is tanulhatnak a kis- és közepes cégektől? Talán tudod, talán nem, immár … Tovább
Az autóépítésben vannak platformok, amelyek meghatározzák a rá tervezett kocsi minden lényeges paraméterét, karakterét, méretét, súlyát, hajtásláncát. Az elmúlt években … Tovább
Egy kedves hölgyismerősöm gyakran mondja, hogy a nőket nem szabad hibáztatni a csacsogás-kényszerük miatt, hiszen ez az őskorból rajtuk maradt … Tovább
A vírus teljesen átírja a hétköznapjainkat és komoly dilemmát okoz szinte minden munkahelyen: sokéves, sokszor sok évtizedes szokásokat, hagyományokat, rutinokat … Tovább
Lehet-e saját médiumunk? Ez az izgalmas kérdés foglalkoztat bennünket már egy ideje. Kell-e saját médium egyáltalán? Aki dolgozott már mondjuk … Tovább
Aki szereti a focit, részben azért is szereti, mert az utolsó percig bármi történhet a pályán. Sosem lehet tudni, hogy … Tovább
Powered Corporate Communications – így foglalhatjuk röviden össze az Ispiro Consulting vállalati kommunikációs megközelítését. Mit is jelent mindez? Vállalati kommunikáció … Tovább
Ahogy egyre szabadabban mozoghatunk a vírus lassú visszahúzódásával szinkronban, úgy kerülnek előtérbe az üzlet felpörgetésének feladatai. A korábbi utazósebesség elérése … Tovább
Lassan 10 éve már, hogy beszivárgott, majd divattá vált a fogalom, a digitális átalakulás. A digitális technológiák vállalati folyamatokba integrálását … Tovább

