fbpx

Kevesebb egy Nokiával

Ha hinni lehet a híreknek, utolsó napjait éli egy olyan világmárka, amely nem is olyan régen még felboríthatatlannak, megrendíthetetlennek, elpusztíthatatlannak tűnt. A NOKIA márkanév megszűnik létezni.

Valószínűleg mindenkinek megvan a maga története a NOKIA. Én vele, általa lettem részese a mobilkommunikációnak. NOKIA 1011-esnek hívták első mobilomat, és mai szemmel valóban „bunkofonnak” tűnik, hiszen mérete, súlya alapján önvédelmi eszköznek is alkalmas volt. De megbízható volt, mérhetetlenül trendi, letisztult dizájnnal, értelmes menürendszerrel, ellentétben például a Motorolával, amely bár gyönyörű eszközüket gyártott, üzenetet küldeni például nagyjából a negyedik al-menübe jutás után lehetett csak. Aztán jött a legendás 2110-es, amelynek reklámjára mai is emlékszem: egy kéz tartotta, hüvelyk és mutató úja között, utalva szenzációs méretére. És valóban ezt már be lehetett tenni nem csak öltönyzsebbe, de ingzsebbe is. Majd érkeztek az újabb, és újabb, immár színes, egyre nagyobb képernyőjű, egyre vékonyabb és egyre nagyobb tudású Nokiák, és a versenytársak egészen sokáig csak megközelíteni tudták.

Ám egyszer csak valami megváltozott. bekövetkezett az, ami oly sok sikeres céggel, márkával nagyon könnyen megeshet: a NOKIA a feltörekvő versenytársakról, illetve az újabb trendekről nem akart, nem tudott tudomást venni. Elhitte, hogy a közel 150 éves márka túlél mindent. De mint tudjuk, a piacgazdaság éppen attól életképes, hogy nincsenek örökre leosztott helyek. A piac szavaz, hétről hétre, napról napra, és azt választja, amely a leginkább megérti igényeit, elvárásait. (Jól mutatja ezt a márka helyezése a globális márkarangsorban: míg 2007-ben 5-ik, 2013-ban csak 57-ik volt.) A NOKIA itt rontotta el. Későn ébredt, lemaradása hirtelen tetemesre dagadt, és amikor feleszmélt és lépett, döntéseiben több volt a zavarodottság, mint az észheztérés. A NOKIA elvesztette a piac bizalmát, olyan hívőkét is mént amilyen sokáig én is voltam, és a Microsoft égisze alatt most a nevét is kénytelen hátrahagyni. Ha az új tulajdonosok így döntöttek, ez azt jelenti, hogy jóval nagyobb a baj, mint az látszik, hiszen az lett volna a logikus, ha a név marad. Ám úgy határoztak, a névnek is mennie kell, mert nyilván több már a negatív konnotáció vele kapcsolatban, mint ami értéket hordoz.

Rengeteg a tanulság ebben a sztoriban, fontos tehát megérteni, mi is vár arra, aki elveszíti a folytonos megújulás képességét. Legyen az világmárka, vagy hazai.

Kapcsolódó bejegyzések