fbpx

Stalking generáció

Elektronikus kereskedelemmel foglalkozó konferencián voltam vendég előadó. Közvetlenül előttem Klapka Gyuri bácsi, az „aranyember”, mesélt vicceseket, és nevettette meg a közönséget, így nem volt túl hálás feladat utána a mikrofonhoz lépni. Ám szerencsére sikerült masszív előadás anyagot összeállítani, így hamar válthattunk a stand up műfajáról a biznisz irányába.

A szervezők visszajelzései alapján az „Y” és „Z” generáció médiahasználati jellegzetességeiről, a digitális bennszülöttek izgalmas, ma még csak felszínesen feltárt világáról meséltek fogták meg leginkább a hallgatóságot. Ők azok, akik monitorokkal körülvéve nőnek, nőttek fel, így a párhuzamos figyelem számukra nem probléma. Globálisan tájékozódnak, otthonosan mozognak akár a Kongresszusi Könyvtárban is, minden információt percek alatt beszereznek. Ők már úgy nőnek fel, hogy szüleiktől kevesebb korlátot, és több önkifejezési bátorítást kapnak, melyet a közösségi felületeken aktívan meg is élnek. Élményeket keresnek akkor is, ha vásárolnak, fogyasztanak. Olvasás helyett vizuális impulzusokat preferálnak. Nem birtokolni akarnak, hanem megosztani: a megosztás immáron a presztizs-referencia, nem a tulajdonlás. Töredék időkben élnek, egyben nincs másfél órájuk semmire, alkalmanként viszont ennek a többszörösét is rászánják arra, amit fontosnak tartanak. Új életterük az éjszaka, ekkor verődik össze a legtöbb virtuális közösség. A hagyományos reklám nem érinti meg őket, véleményeket, kommenteket, ajánlásokat keresnek és ezek szerint formálnak véleményt. Emiatt a hagyományos márka attributumok esetükben kevésbé hatásosak. És persze értetlenül állnak a szülői felszólítás előtt, hogy „menj le fiam egy kicsit focizni a parkba!”.

Ők ilyenek, ők a “stalking” generáció. Vagyis belopakodnak, egyre meghatározóbbak, ők lesznek a közeljövő felnőttei, fogyasztói, gazdasági döntéshozói. Érdemes hát megtanulni ezt a világot!

Kapcsolódó bejegyzések