fbpx

Konfliktus tünetek és ami mögöttük van

Van az úgy, hogy egy munkahelyen két ember nem bírja egymást, és ennek lépten-nyomon hangot is adnak. Olyan is akad, hogy két szervezeti egység együttműködése problémás, ezért rendszeresek az összefeszülések, különböző szinteken megy a szkander. Aztán fentről rádörrentenek a kakaskodókra: tessék rendezni a viszonyt és normálisan együtt dolgozni! Hat is a parancs – vagy két napig, majd minden kezdődik elölről. Törvényszerű ez? Miért jellemzője szinte minden szervezetnek a feszültség, a konfliktus?

A dolog mögött – mint oly sokszor – meglehetősen egyszerű okok rejtőznek: az együttműködést szabályozó folyamatok, ezen belül is az információcsere rendszere. Vállalatot azért szoktak alapítani, hogy sok okos, tehetséges ember közösen, egymással együttműködve értéket hozzon létre. Ez az együttműködés technológia, infrastruktúra, protokollok mentén jön létre, amely rendszerbe szervezi a közös munkát. A kommunikáció, az információ áramlása valamiért mostohagyerekként van kezelve, pedig, ha valamin, hát ezen nagyon sok múlik.

Vagyok én, vagy te, van ő, mindannyiunk csinál valamit, amiről a másiknak meghatározott mélységig tudnia kell. Na de mi ez a mélység, miről kell tudnunk, és miről nem muszáj? Milyen rendszerességgel kell egyeztetünk? És mindannak, amit a munkahelyünkön, adott pozíciónkban napi szinten csinálunk, mi a végső értélme, célja? Fontos-e egyáltalán tudni rá a választ?

A vállalati környezetben végzett kommunikációs feltárásaink, auditjaink során elsősorban olyan tüneteket keresünk, amelyek az együttműködést gátolják, amelyek nehézkesebbé, macerásabbá, lassabbá, vagyis drágábbá teszik a működést. Elvesző információ, egymással fasírtban lévő kollégák, napi beavatkozást, kézi vezérlést igénylő folyamatok, egymás agyon-mailezése, agyon-meetingelése jelzi: valami a mélyben nem működik jól. A felszín alatt mindig ott a gyökérok, ami mindenkit zavar, ami a veszteség forrása. Az audit által feltárt szimptómák elemzésével, megértésével és az okok célorientált azonosításával gyorsan és pontosan tudjuk meghatározni, hogy az információ szabad folyása hol akad meg, így a megoldás, a problémák kijavítása is gyors és azonnal érezhető javulást eredményezhet.

Ha tehát két kolléga nem tud egymással mit kezdeni, lehet, hogy nem egymással van bajuk, hanem az alattuk lévő rendszerrel. A felszín mögé be kell tudni látni, és fontos is, hogy a tünetek alapján a valódi okokat szüntessük meg.

Kapcsolódó bejegyzések