Merthogy a munka-magánélet egyensúlyról már majdnem elég szó esik, ráirányítva a figyelmet időnk, energiánk (kedvünk stb.) véges voltára.
Csakhogy a kifejezés ott csap be minket, amikor elhiteti velünk, hogy a munka után a magánélet munkamentes világa kezdődik. Hát nem. Mert közlekedni (és az autót szervizeltetni) kell, a tetőt javíttatni is, szülői értekezletek is vannak, lakógyűlések is, az okmány is lejár, a nagyinak meg a születésnapjára illik saját készítésű tortával kedveskedni. Elkóborol a kiscica, eltűnik az edzőcucc, tönkremegy a bojler – mindezt muszáj menedzselni. Igen, szándékosan nem a teregetés-mosogatás-viráglocsolás klasszikus (és nehezebben kiszervezhető) listájával kezdtük. Már csak azért sem, mert van, aki zoknipárosítás közben meditál, főzés közben kiéli a kreativitását, a nagybevásárlást pedig evolúciós értelemben vadászatnak éli meg.
Mások pedig magánéletet élnek a munkahelyen. Szerelmesek vagy flörtölnek, barátkoznak, csevegnek, recepteket cserélnek, túraútvonalakat terveznek, sörözést szerveznek, megosztják a többiekkel a motor tuningolásának izgalmas részleteit. Vagy a nehéz tárgyalás utáni lopott (adódó) negyedórákban egyszerűen csak bámulnak kifelé az ablakon, és azon erőlködnek, hogy ne gondoljanak semmire. Feldobódnak egy kreatív megbeszéléstől, kikapcsolódnak a rutinfeladat megbízhatóságától (még ha nem is vallják be, mert nem vagyunk hozzászokva), ellazulnak a közvetlen vezetőjük döntéstámogató biztonságában.
Az emberek jelentős része szerződéses munkaidejének nem minden percét tölti a feladatnak nekifeszülve – akkor sem, ha erről ő maga is meg van győződve, és másokkal is ezt akarja elhitetni. És magánéletünk számos órája is figyelmet és fegyelmet igénylő munkával, feladattal telik.
Nem lenne jobb munka-pihenés egyensúlyról beszélni? Ehhez számokat és ajánlott mutatókat gyártani, azokat figyelembe venni? Őszintén bevallani, hogy a huszonegyedik század emberének élete jóval összetettebb, semhogy munka és magánélet egyszerű mérlegébe dekázhatnánk szét minden percét?
Idei számítások szerint majdnem ötezer milliárd forintnyi láthatatlan munkát végeznek a nők. A témának gazdag a szakirodalma, most inkább arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a láthatatlan pihenés is létezik. Egy jól tervezett folyamatba bele lehet ereszkedni, mert visz magától, egy átlátható együttműködés feltölti az embert, mert nincsenek csapdák és buktatók, egy sikeres projekt elnyerésének vagy a lezárásának a megünneplése lehet közös öröm, ami a boldogságért felelős anyagok termelődését is elindíthatja a szervezetünkben. A kommunikáció az, ami ráirányíthatja a figyelmet a csapat tevékenységének olyan értékeire, amiket élvezünk, mégsem tudatosítunk kellőképpen.
A pihenés nemcsak házi, az élet nemcsak magán. A vezető lehetősége, hogy újragondolja az ötven vagy nyolcvan évvel ezelőtt kőbevésett menedzsment-elméletek állításait, igazát: a továbblépést.
