fbpx

Távolabb, mégis közelebb

Aki szereti a focit, részben azért is szereti, mert az utolsó percig bármi történhet a pályán. Sosem lehet tudni, hogy egy lecsorgó labda mikor talál utat a hálóba, így végül reménytelen helyzetből pontot, pontokat menthet a csapat.

A veszélyhelyzet kihirdetése összerántotta a gyomrokat, leverte a víz a döntéshozókat, hiszen sosem látott helyzetben kellett „haditermelésre” átállítani a szervezetet. Ha valami kibillentett bennünket a komfortzónánkból, hát ez volt az. És ahogyan az ilyenkor lenni szokott, megugrottuk a limitet, így vagy úgy, kisebb-nagyobb zökkenőkkel, de szinte mindenhol sikerült a váltás. Ha kicsi is, ha savanyú is, de a miénk a megoldás. Nagy taps mindenkinek.

Mindezek mellett lett egy érdekes és nagyon fontos mellékhatása is a kényszer intézkedéseknek. Összerántotta a szervezetet, közelebb kerültek egymáshoz a kollégák, a vezetők és a beosztottak, pedig fizikailag sosem voltak ennyire távol egymástól. Kiderült ugyanis, hogy nem csak muszáj, de lehet is másként kapcsolatokat kialakítani egymással. Ehhez viszont valódi odafigyelés, célirányos kommunikáció, hatékony csapatmunka szükséges. A távollét egyfajta különleges szolidaritást is létrehozott, a közös ellenséggel szembeni összefogás érzését, az összetartozást, amely úgy lett erősebb, hogy a megszokott napi rutinoktól, a rövid beszélgetésekről a kávézóban, a liftben, vagy az étkezőben le kellett mondanunk. Olyan ez, mint a nyári szünet vége felé a diák: már szinte várja, hogy újra suliba mehessen, találkozhasson osztálytársaival, akiket júniusban, a tanév végén még ki nem állhatott.

A foci hasonlatra visszatérve ez a meccs még nincs lejátszva. Alakulhat akár rosszabbul is, mégis érdemes reménykedni abban, hogy lesz értelme ennek a sok megpróbáltatásnak és a végén megerősödve, új készségeket elsajátítva futhatunk ki a következő mérkőzésre.

Kapcsolódó bejegyzések