A legtöbb vállalati terv optimista, és nem véletlenül, hiszen egy cég alapítása mögött mindig komoly motiváció bújik meg. Ezek a tervek arra épülnek, hogy a termék jó, a vevő venni akar, a konkurens meg valamiben biztosan mögöttünk kullog. Aztán elindul a cég és haladnak is a dolgok, szerencsés esetben a tervezett tempóban, ritkán még annál is gyorsabban, a leggyakrabban pedig – valljuk be – kisebb-nagyobb döccenőkkel. De haladnak, és ez a legfontosabb. Az üzletmenet szerevezése, fenntartása, az ügyfelek kiszolgálása, az adminisztráció, vagyis a napi rutin könnyen beszippant, leköti az energiákat, és valamelyest óvatlanná tesz. Korábban már írtunk arról, hogy az egyik ilyen tipikus óvatlanság az üzletfejlesztés elhanyagolása, amely a cég jövőjét veszélyezteti. (Az Ispiro Consulting válasza erre részben a már szintén említett Heuréka Klub lett, ahol partnereinkkel intézményesített módon „kényszerítjük” magunkat és egymást arra, hogy innovatívak, kreatívak maradjunk, vagyis gondolkodjunk azon, hogy mi lesz holnap, holnap után). A másik veszély az esetleges válságokra, különleges helyzetekre való felkészülés elmulasztása. Miért fontos erre odafigyelni? Mert bárkivel bármi megtörténhet. És az a fránya gonosz manó biztosan onnan támad majd, ahonnan nem számítunk rá. Még veszélyesebbé teszi a helyzetet, ha nem az alaptevékenységünk körében keletkezik zűr, hanem ott, ahol kisebb a ráhatásunk, ám függőségünk erős. Ilyen például, ha piacunkon történik bizalomvesztés, egy konkurens botlik meg és rombolja le a szektor hitelességét, vagy fogyasztóvédelmi, egészségügyi, jogi aggály kép fel. De fel kell készülnünk balesetre, pénzügyi, munkaügyi, minőségi, vagy éppen kommunikációs problémákra is. És hogy hogyan? Profi tervvel, folyamatokkal, felelősökkel, riadólánccal, és mindezt mélyen a céges struktúrába ágyazva, és frissen, aktuálisan tartva. Nem könnyű feladat, de ha helyzet van, egy válságterv mindennél hasznosabb lehet!
Kapcsolódó bejegyzések
Nos, milyen évünk legyen? Boldog, sikeres, eredményekben gazdag, ahogyan azt tengernyi jókívánságban megkaptuk ismerőseinktől szilveszter felé közeledve? Hát akkor legyen … Tovább
Május 15-tól egy hónapon át vehető igénybe a GOP-2014- 3.3.4. pályázat, melyet a versenyképes IT szektor támogatására szervez az IVSZ. … Tovább
“Alattunk változik a szakma” – ez volt Mezriczky László, a Magyar Reklámszövetség elnökének alapvetése a Napi Gazdaság konferenciáján. Mint elmondta, … Tovább
Menő volt jó pár évvel ezelőtt, ha valaki ilyen sms-üzenetet küldött: „meetingen ülök, visszahívlak!”. Ez ugyanis több mindent is elárult … Tovább
Mindig irigykedve figyelem Olaszországot, amely amellett, hogy lazán veszi az életet és meg tudja élni a mindennapok szépségeit, sikeres, erős … Tovább
Újra az informális szervezetekről és kommunikációról szervezünk szakmai napot, ahogyan tettük ezt már decemberben is. A téma ugyanaz: a belső … Tovább
Szakértő külső szemként áttekintjük, átvilágítjuk az adott vállalkozás üzleti modelljét, elemezzük, értékeljük az eddig megtett utat és megkeressük a lehetséges … Tovább
A pletyka a magánéletben és a biznisz világában is jelentős hatással bír, közösségépítő és kohézióképző ereje van. Legfőbb jellemzője a … Tovább
Egy éve lassan, hogy a Magyar Reklámszövetség egerszalóki Reklámkonferenciáján házigazdaként koccintásra hívtam a hazai kommunikációs szövetségek elnökeit, és felvetettem a szorosabb együttműködés, a közös … Tovább
Ha hinni lehet a híreknek, utolsó napjait éli egy olyan világmárka, amely nem is olyan régen még felboríthatatlannak, megrendíthetetlennek, elpusztíthatatlannak … Tovább
Nem először esik szó a Cégébresztőről, de most újabb szakaszába lép az Upfront Media és az Ispiro Consulting közös kezdeményezése. Elindult a Cégébresztő … Tovább
Ki gondolta volna néhány évvel ezelőtt, hogy az internet technológiából eszközzé, majd jelenséggé, élettérré, és mindemellett generációs kultúraváltóvá válik. Ma … Tovább
Vissza-vissza térő téma a PR a szakmai beszélgetésekben, ami azt is mutatja, valami nincs a helyén ezzel kapcsolatban. A legutóbbi, … Tovább
Nem kötelező ám itt dolgozni! – zárt le egy munkahelyi konfliktust az egyszeri vezető, miután beosztott kollégájával kialakult szakmai nézeteltérésnek … Tovább
Vezetőnek lenni különleges lehetőség, egyben mérhetetlenül komoly feladat: másokat vezetni, másokért felelősséget vállalni, másokból kihozni a lehető legtöbbet úgy, hogy … Tovább
