Sokat foglalkozunk mostanában vállalatok belső viszonyaival, kommunikációs hálózataival, az emberi kapcsolatokkal. Egy minap végigélt tréning újabb impulzust adott ahhoz, hogy komolyan gondoljuk: az önismeret, és az ebből levezetett nyitottság a másik iránt elképesztő lehetőségeket és energiákat szabadíthat fel. Partnercégünk, a Mercure Consulting jóvoltából haladó Enneagramm képzésen tapasztalhattuk meg, mennyire komplex lény az ember, és mennyire fontos tudnunk, a 9 személyiség típus közül melyikbe is tartozunk. Ennél már csak az az izgalmasabb, hogy emberi kapcsolataink, kommunikációnk, munkánk során a másik félhez hogyan is viszonyuljunk. Fel tudjuk-e ismerni, hogy ő vajon milyen személyiség, vagyis egyszerűen fogalmazva hogyan működik a másik. Ha ez sikerül, hihetetlen élményként élhetjük meg, hogy egyszerre csak elkezdjük megérteni egymást, úgy tudunk hatni egymásra, hogy abból lehetőleg jó, pozitív dolgok jöhessenek ki. Gondoljunk csak bele, mennyi félreértés, megbántás, feszültség, kioltott energia származik ennek a képességnek a hiányából. Aki teheti, szánjon rá egy kis időt és ismerkedjen meg saját magával, hogy aztán jobban megértse a világot. Csak javasolni tudom!
Kapcsolódó bejegyzések
A verbális kommunikáció fontos eleme a beszélgető partnerek közötti térköz, ami a vezető és beosztott kommunikációja esetében legalább két lépés … Tovább
Válságban sokan a felsővezetésre figyelnek, pedig a mindennapi csaták döntő része a szervezet középső rétegeiben dől el: azokon a szinteken, … Tovább
Teljesen jogos és helyes állásfoglalást fogalmazott meg a Magyar PR Szövetség az úgynevezett PR cikkek elburjánzásának káros hatásairól. Való igaz, leértékeli a … Tovább
A CSR haláli! Komolyan, ezt magam is majdnem megtapasztaltam. Íme a történet: a minap margitszigeti szokásos futóköröm előtt jóleső érzéssel … Tovább
Mi köze egy hangyának egy vállalat profitjához? A vállalatok belső működéseit, kommunikációs viszonyait, fejlődésüket elemezve érdekes, izgalmas, tanulságos összefüggésekre bukkanhat … Tovább
Egy kommunikációs szempontból igencsak tanulságos eseménnyel indult az év, melynek során a Music FM rádió szilveszteri bulijával szaladt bele méretes … Tovább
Sok vállalat a profitja csökkentésével próbálja megoldani, hogy ne kelljen túlságosan emelnie az árakat, de a költségeik egyre nőnek és … Tovább
Ken Olsen, a Digital Equipment Corporation elnöke 1977-ben úgy vélte, nem lesz értelme senkinek sem otthon számítógépet birtokolni. Steve Ballmer, … Tovább
Új cikk kerül fel a vállalati intranetre, mondjuk a jövő évi juttatásokról. Lesznek, akik elolvassák. Néha tíz, néha hetven százaléka … Tovább
Ki ne hallott volna ilyen kifejezéseket vállalati közösségekben: „marketing duma”, vagy „ez szakmai kérdés, nem marketing…”. Nagyobb vállalati struktúrákban, mondjuk, … Tovább
Ahogy a mondás tartja, az ördög nem alszik. Akkor sem, amikor épp a boldog, fejlődést előrejelző békeidőket éljük, ahogy ezt … Tovább
A munka-magánélet egyensúly mára egy merőben új perspektívát nyert, hiszen sokszor a saját konyhánkból tartjuk a munkahelyi megbeszéléseket. Pécsi Judit, … Tovább
A kommunikáció üzletileg kritikus tényező: hat a teljesítményre, a vállalat termékeinek és szolgáltatásainak a minőségére, a belső kapcsolatok és a … Tovább
A klasszikus reklámfelfogás szerint a reklám szerepe a tájékoztatás, az informálás, a rossz döntésektől való megóvás, vagyis a választás szabadságának … Tovább
Örömmel és büszkén tesszük közzé e helyen is, hogy az Ispiro Consulting szenior partnere, Dr. Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológus, pletykakutató is … Tovább
