fbpx

Cégébresztő

Hogy mire jó a híres-neves Heuréka Klubunk? Például arra, hogy akár zseniális ötletek is előbuggyanhatnak egymás irányába nyitott emberek kötetlen beszélgetéséből. Ide sorolom legújabb kedvencemet, a Cégébresztőt. Hónapokkal ezelőtt kezdtünk el hozzánk forduló vállalkozásoknak elvonulós kibeszélő programokat szervezni. Olyan cégekkel zárkóztunk be vidéki, telefon és megbeszélési ingermentes környezetbe, akik eljutottak valameddig, de elbizonytalanodtak, megakadtak, tanácstalanná váltak, és ettől megrettentek. Pedig nincs velük különösebb gond, csak a napi rohanásban elvesztették a lendületet, a napi motivációt, elfelejtették fejleszteni üzletüket, beporosodott piaci modelljük, vagy csak éppen „beleszunyáltak” abba, ami korábban még izgatta őket. Nekik segítünk azzal, hogy újrafogalmaztatjuk velük céljaikat, küldetéseiket, értékeiket, újragondoltatjuk belső viszonyaikat, folyamataikat, kiprovokáljuk belőlük mindazt, amit amúgy normálisan a piacon, a versenytársakkal szemben kellene érvényesíteniük. Vagyis ébresztőt fújunk nekik, hideg vizet öntünk a nyakukba, hogy feleszméljenek, megborzongjanak, kikukkantsanak a paplan alól és nekiálljanak folytatni mindazt, amiben eddig sikeresek voltak. Viktor barátunk az Upfront Médiától nevezte el ezt a technikát Cégébresztőnek, mi pedig büszkén osztjuk meg minden érdeklődővel és ajánljuk az éppen kókadóknak, lassulóknak, motivációt vesztetteknek. Aki ilyennek érzi cégét, szóljon, felébresztjük!

Kapcsolódó bejegyzések