Őszintém megvallom, sokkal jobban érdekelnek a vállalati botlás-sztorik, mint amelyeket a sikeres cégekről lehet olvasni. Nem, nem vagyok torzult lelkű ellendrukker (remélem), inkább azt kutatom folyamatosan, milyen tanulságokat vonultat fel előttünk az üzleti világ forgószínpada. Volt részem megannyi parádés sikertörténetet végigolvasni, végighallgatni, sőt, végigélni, és ezekből nyilván rengeteg megfontolandó információt, döntési helyzetet lehet megismerni. Nekem azonban ezek a sikertörténetek sokkal kevésbé segítettek, mint azok, amelyekben a talpra állásról, a hibákkal történő szembesülésről és a nehéz döntések meghozataláról van szó. Sok könyv, cikk, publikáció született legendás vállalkozókról, amelyeket persze érdemes elolvasni, hiszen a kiválóaktól mindig lehet tanulni. Ám ezekből a történetekből legtöbbször az jött le, hogy volt egyszer egy szerencsés pillanat, néhány ösztönös döntés, és persze egy jó csapat, amely jó időben volt jó helyen. És nyilván nincsenek benne a végigszenvedett időszakok, a rossz választások és az emberi tragédiák. Pedig talán ezekben lenne ott a lényeg. Fontosak ugyanis a kudarcélmények, ezek mutatják meg ugyanis a sikerek múlandóságát, a világ változóságát, egy vezető kivételes képességeit és egy csapat igazi erejét. Hogyan kell felállni, hogyan kell újrakezdeni, hogyan szedhető ismét össze egy szétesett, hitevesztett közösség, vagy mondjuk hogyan szerezhető vissza az elvesztett technológiai előny. Különösen izgalmas az a kérdés, hogy törvényszerűen meg kell-e várni egy cég életében a soron következő válságot ahhoz, hogy újra erőre kaphasson és tovább szárnyalhasson a társaság, vagy létezik olyan módszer, olyan tudás, amely folyamatában tartja kondícióban a céges immunrendszert. Vagy tényleg kell az a bizonyos pofon, mert anélkül nem veszi az ember komolyan, hogy baj van? Legtöbbször igen, de jó, ha tudjuk, hogy a legtöbb botlás megelőzhető, vagy tompítható. Hogy hogyan? Érdemes néha a kudarc-sztorikat is megismerni, a válság kitermelt jó párat!
Kapcsolódó bejegyzések
Beszorultunk a négy fal közé. Ki itt, ki ott igyekszik feltalálni magát, tenni napi dolgát, fenntartani legalább valamit az eddigi … Tovább
Megtisztelő meghívásnak tettünk eleget Dr. Szvetelszky Zsuzsával, amikor a Médiapiac kiváló munkatársaival, Török Diával és Szakács Lacival beszélgettünk a rádió … Tovább
Látványos, gyors, éppen ezért ijesztő zuhanást produkált a céges világ azon a bizonyos képzeletbeli vállalati Maslow piramison. Nézzünk csak körül: … Tovább
Magyar Reklámszövetségi üzenetet talán csak említésként tettem eddig fel cégünk médiafelületére, most azonban büszkén adok hírt egy nagyszerűnek ígérkező rendezvényről, … Tovább
Érdekes a vállalati működés elemeinek kategorizálása: hard-nak, keménynek tekintjük a struktúrákat, folyamatokat, softnak, vagyis puhának, lágynak az emberi tényezőt. Ennek … Tovább
Nem először esik szó a Cégébresztőről, de most újabb szakaszába lép az Upfront Media és az Ispiro Consulting közös kezdeményezése. Elindult a Cégébresztő … Tovább
Van egy állításom, mellyel lehet vitatkozni: Igazi forradalom van alakulóban a vállalati kommunikáció terén. Mondom ezt úgy, hogy volt szerencsém … Tovább
Miért, mit hozzon? A Coca Cola trónfosztásától hangos a szaksajtó a Best Global Brands 2013. évi listájának publikálása óta. Valóban, … Tovább
Sokan vagyunk, akik “rákattantunk” a virtuális közösségekre. Vagyunk jó páran, akik a barátkozás mellett szakmai kapcsolatokat is ápolnak itt, és bizony … Tovább
Szerintem nem vagyok egyedül azzal a gondolattal, hogy az általános magyar panaszkultúra sok esetben kiváló búvóhely. Kényelmesebb elrejtőzködni egy kifogás, … Tovább
Május 15-tól egy hónapon át vehető igénybe a GOP-2014- 3.3.4. pályázat, melyet a versenyképes IT szektor támogatására szervez az IVSZ. … Tovább
Vajon milyen lehet a 67%-kal fényesebb haj, az ötszörös tisztítóerő, vagy mondjuk a hét ponton hatékony száj higiénés védelem? Bevallom, … Tovább
A legtöbb vállalati terv optimista, és nem véletlenül, hiszen egy cég alapítása mögött mindig komoly motiváció bújik meg. Ezek a … Tovább
