Van az az év eleji pillanat a vállalatoknál, amikor minden egy kicsit jobb embernek érzi magát: a vezetés hisz a stratégiában, a munkatársak hisznek a vezetésben, a belső kommunikáció pedig abban, hogy most végre tényleg elolvassák a hírlevelet. Amikor egy vezetői üzenet nem megint egy kör-email, hanem na, nézzük, mit mondanak idén, amikor egy all staff nem kötelező rossz, hanem feltételesen érdekes, amikor a belső poszt alatt nem csak az első komment jelenik meg (köszönjük az információt), hanem esetleg egy második is, emoji nélkül.
És persze ilyenkor követjük el a legnagyobb hibát is, amikor mindent egyszerre akarunk elmondani. Januárban jön az új stratégia, az új értékek, az új célok, az új működés, az új kultúra, és valahol a 43. slide környékén elhangzik az is, hogy idén az emberek lesznek a fókuszban. Ami mindig jó hír, különösen azoknak, akik tavaly még nem voltak azok.
A vállalati belső kommunikáció egyik legnagyobb kihívása nem az, hogy mit mondjunk, hanem az, hogy mikor mondjuk: ugyanaz az üzenet év elején és tavasz közepén egészen más hatást vált ki. Nem azért, mert megváltozik a tartalom, hanem mert megváltozik a befogadó közeg.
Januárban ugyanis, mielőtt a realitás ismét teljes súlyával nehezedne ránk, megjelenik valami ritka és törékeny: a szervezeti optimizmus. Ilyenkor a szervezet figyel. Nem jobban, nem mélyebben, csak nyitottabban: az évkezdet kollektív érzelmi állapota – az óvatos optimizmus, az idén lehetne másképpérzése – olyan ritka pillanat, amikor a belső kommunikáció nem háttérzaj, hanem esemény. Ez az a pont, ahol a belső kommunikáció stratégiai funkcióvá válik, mert ilyenkor a munkatársak nem pusztán információt keresnek, hanem értelmezést: mi számít idén fontosnak, mihez képest mérjük magunkat, mit jelent nálunk a siker. A belső kommunikáció pedig nemcsak attól működik, hogy friss, hanem attól is, hogy kapcsolódik: a tavalyi tapasztalatokhoz, a meglévő feszültségekhez, a kimondatlan kérdésekhez.
A vállalati közösségek – vezetők, alkalmazottak, tulajdonosok – érzelmi állapota ilyenkor gyakran elszakad a szigorú racionalitástól. Januárban minden lehetségesnek tűnik: az új stratégia most tényleg működni fog, a szervezeti átalakítás most már célt ér, és a projekt, ami tavaly csak vitákat generált, hirtelen a jövő záloga lesz. A belső kommunikáció szerepe az év elején optimizmus gyártása helyett az optimizmus keretezése: megmutassa, hol a realitás határa, mi változik ténylegesen, és mi az, ami csak más hangsúlyt kap. Ha ezt elmulasztjuk, az év eleji pozitív érzelmek gyorsan cinizmussá alakulnak: idén is ugyanaz, csak más csomagolásban.Ezért január a következetesség próbája is – amit ilyenkor kimondunk, annak februárban is igaznak kell lennie. Ha jól csináljuk, az időszak belső kommunikációja nem kampány lesz, hanem iránytű, olyan, amihez vissza lehet térni akkor is, ha csökken a lendület. Mert végső soron a január belső kommunikációs szempontból nem az új kezdetekről szól, hanem a közös jelentésalkotás ritka pillanatáról – amikor a szervezet még hajlandó ugyanarra a történetre figyelni.
