Itt van az ősz. Ismertük a klasszikus ritmusát a szeptembernek, az erőteljes pezsdüléssel, a nyár után bemozduló projektkezdetekkel, a hosszú és gyakran csöndes augusztust követő céges találkozókkal, vállalati rendezvényekkel, tipikusan ősz eleji konferenciákkal.
Igen, de ez már a második olyan őszkezdetünk, ami különbözik a többitől. Amikor a kollégák egyre-másra kérdezik a vezetőket: mi lesz, hogyan lesz, ki mikor jön be, mikor nem jön be? Vannak, akik nyíltan megkérdezik: ugye maradhatok otthon? Mások, épp ellenkezőleg: ugye bejöhetek – mert a párom otthonról fog dolgozni, és két meeting-folyamot nem bír el a lakás…
Néha még ennél is többet akarnak tudni a beosztottak, olyasmit, amire országos vagy régiós léptékben is csak bizonytalan válasza vannak a legmagasabb szintű szakembereknek is. Lesz negyedik hullám? Mikor lesz, meddig fog tartani, lesznek lezárások? Mire lesz jó a védettségi igazolványom? Októberben a családdal mennénk hegyet mászni Szlovéniába, akkor még vehetik ki szabit?
A beosztott kérdez, a vezető válaszol. Vagy csak hümmög, széttárja a kezét, esetleg azt mondja: én is csak annyit tudok erről, mint te, ugyanazokat a híreket olvassuk. Holott ezek kérdések jó alkalmakat teremte(né)nek arra, hogy párbeszéd induljon meg, amíg csak lehet, személyesen. Arról, hogy milyenek voltak az elmúlt hónapok, milyen tapasztalatok születtek, mik voltak a legemlékezetesebb, legnehezebb, vagy éppen nagy megkönnyebbülést okozó élmények. Hogyan változtak a kapcsolatok a csoporton, az osztályon, a területen belül, mi hiányzott – és mivel tudták esetleg pótolni?
Ahol nem jutott elég hangsúly a járvány előtt a közösség összetartására, a People and Communications Management-re, az informális kommunikációra, ott most nem könnyű a helyzet. Hiszen az alapok hiányoznak a csoport érzelmeivel kapcsolatban, és folyamatok, melyeknek a működtetése fenntartja ezeket az érzelmeket. Márpedig mindezt vészterhes időkben – vagy azok elmúlásával – nem könnyű megteremteni.
Viszont muszáj. Az elmúlt másfél év feketén-fehéren megmutatta, hogy a jól megteremtett és valódi figyelemmel fenntartott közösségek ereje micsoda tartalékot jelenthet krízishelyzetekben. Mostantól nem lehet szőnyeg alá söpörni a belső kommunikáció jelentőségét, hiszen számos menedzser a saját bőrén tapasztalhatta, micsoda erőfeszítés online üzemmódban biztosítani a kommunikációt, ha korábban hiányos volt, vagy nem megfelelően volt megszervezve.
Most lehet megtudni a munkatársaktól, mi hiányzott vagy fájt nekik, mire vágytak – vagy éppenséggel mit pótoltak, helyettesítettek igazi innovatív, sőt elkötelezett találékonysággal. (Ha a gyerek iskolakezdéséről kezd beszélni, arra is szánhatunk néhány percet!) Fontos most mindezt meghallgatni, és aztán amit csak érdemes, figyelembe venni az újratervezéskor, mert az nem lesz megúszható. Se most, se a következő változásnál – a változást pedig nemcsak a járványhelyzet diktálhatja.
