fbpx

A jövő munkavállalói – amit már tudunk, de még nem sejtjük

Előadásra kaptam felkérést az ISOFORUM által szervezett XXVIII-ik Nemzeti Minőségügyi Konferencián, szeptember 16-án. Évek óta tagok vagyunk, sőt, szekciók szervezésével aktív szerepet vállaltunk a minőségügyi szakma HR és kommunikációs irányú nyitásában. Az idei témafelvetés – a jövő munkavállalói – azért is izgalmas témakör, mivel a COVID sokkal nagyobb nyomot hagyott a szervezetben, a munkavallók és a munkaadók kapcsolatában, mint azt bárki gondolta volna. Az előadásban elemezzük majd a már eddig is ismert trendeket és azokat is, amelyeket jelenleg még csak próbálunk értelmezni. Összefüggéseket keresünk a működési folyamatok, az ehhez kötődő kommunikáció, a vezetői alkalmazkodóképesség más a versenyképesség között. Igyekszünk lehetséges munkaerő gazdálkodási irányokat megfogalmazni és kísérletet tenni arra is, hogy min kell változtatnunk vezetőként ahhoz, hogy egyén és csapat új szintű egyensúlyba kerülve betölthesse küldetését a vállalati térben.

Aki tehet, jöjjön el személyesen, a többieknek összefoglalóval készülünk majd.

 

Kapcsolódó bejegyzések