Örömmel jelentem, függők lettünk! A saját magunk által hirtelen felindulásból létrehozott, jelenleg általad is olvasott média felület tett függővé! Sosem gondoltuk volna, hogy napi rendszerességgel fogjuk tanulmányozni a web statisztikákat, elemezni a látogatói összetételeket és lelkesen válaszolni a – bevallom – meglepően nagyszámú reakciókra, amelyeket irományaink generálnak. A cél persze ez volt, illetve az, hogy a cégben összegyűjtött tapasztalat, ismeret, ötlet és főleg lelkesedés kijusson a külvilágba és másokat is lépésre, cselekvésre késztessen. Tavalyig ezt jószerivel szóbeszéd, személyes kapcsolatépítés útján igyekeztünk elérni. Sokat segítettek persze a Haszon Magazin, az IT Business és időnként az FN.HU és más kiadványok hasábjain biztosított publikációs lehetőségek, illetve a konferenciákon tartott előadások, ám ezek rendszeressége és leginkább statikussága nem igazán passzolt beszélgetős habitusunkhoz. Február 10-e óta azonban kinyílt számunkra a világ és bebizonyosodott, hogy a saját média kialakítása és üzemeltetése tényleg lehetséges, és főként igen hasznos. Azóta számtalan vállalatnál volt módunk bemutatni, milyen lehetőségek is vannak ezen a téren, valós alternatívát kínálva a legkülönfélébb tevékenységgel és piaccal rendelkező vállalatok számára a klasszikus értelemben vett média mellé. Új, izgalmas korszak előtt állunk tehát, végre valóra válhat minden vállalat álma: aktív, interaktív kapcsolatba lépni a piaccal, saját szervezésben, saját tartalommal, közvetlenül és korlátlanul. Hát csoda, hogy ez minket is beszippantott?
Kapcsolódó bejegyzések
Egy kommunikációs szempontból igencsak tanulságos eseménnyel indult az év, melynek során a Music FM rádió szilveszteri bulijával szaladt bele méretes … Tovább
Lehet-e tanulni a multiktól? Vagy esetleg a multik is tanulhatnak a kis- és közepes cégektől? Talán tudod, talán nem, immár … Tovább
Ahogy egyre szabadabban mozoghatunk a vírus lassú visszahúzódásával szinkronban, úgy kerülnek előtérbe az üzlet felpörgetésének feladatai. A korábbi utazósebesség elérése … Tovább
A legtöbb vállalati terv optimista, és nem véletlenül, hiszen egy cég alapítása mögött mindig komoly motiváció bújik meg. Ezek a … Tovább
Tudja ön, hogyan született a világ legrandább autója? Járműfüggők már biztosan elolvasták a Totalcar mai cikkét, és ismét, sokadszorra elszörnyülködtek … Tovább
Május 15-tól egy hónapon át vehető igénybe a GOP-2014- 3.3.4. pályázat, melyet a versenyképes IT szektor támogatására szervez az IVSZ. … Tovább
Jó dolog ez a Social média! Én is ezen keresztül értekezhetek most a külvilággal, pedig amiről elmélkedem, az régimódinak számít. … Tovább
Mióta világ a világ, folyamatosan tanulunk, tapasztalunk, fejlődünk, igyekszünk jobbak lenni. Különösen igaz ez a vállalati versenypiacon, ahol – mint … Tovább
Jogosítványt azért kapunk, hogy igazolható legyen, el tudunk bánni egy kétkerekű/négykerekű járművel, a szabályokat betartva, másokra tekintettel eljuthassunk innen-oda, épségben … Tovább
Nyárhoz közeledve, vagy éppenséggel az év vége felé sokszor érzi az ember, hogy elfogyott az energiája. Mintha kifogyott volna a … Tovább
Van valami, amiben valahogyan sehogy sem jutunk előrébb, noha a világ legegyszerűbb dolga lenne, és mégsem. Ez pedig az üzleti … Tovább
A megbeszélésen, ahol a vezető ismerteti a következő időszakra vonatkozó elképzeléseit, a beosztottak a legnagyobb nyugalommal, ám minősíthetetlen kifejezésekkel véleményezik … Tovább
A munka-magánélet egyensúly mára egy merőben új perspektívát nyert, hiszen sokszor a saját konyhánkból tartjuk a munkahelyi megbeszéléseket. Pécsi Judit, … Tovább
Örömmel hallgattam a minap a Beck Györggyel folytatott beszélgetést az egyik rádióadón. Gyuri számomra az együtt végigélt több mint tíz … Tovább
Nagy általánosságban nyilván nem, de bizonyos tekintetben és területeken érdemes lehet ezt végiggondolni. Ha a HR lenne az új marketing, … Tovább
