Nyárhoz közeledve, vagy éppenséggel az év vége felé sokszor érzi az ember, hogy elfogyott az energiája. Mintha kifogyott volna a tüzelőanyag (Palik szavaival élve a „benya”), egyre nehezebb nekifutni az újabb és újabb feladatoknak. Lecsökken a motivációs szint, a szervezet feltöltődésért, utánpótlásért kiált. Erre találták ki a szabadságot: környezetváltozás, testünk-lelkünk kényeztetése, aktív, vagy éppen passzív kikapcsolódás segít az újabb időszakra való felkészülésben. Ha egy ember teljesen normális igénye ez a fajta energia utánpótlás, miért működne másként egy emberekből építkező, emberektől működő vállalat? Bizony, egy szervezet, egy cég is ki tud fogyni az energiából, amely meg is látszik a teljesítményen, a minőségen. Jó is lenne, ha hozni lehetne a folyamatosan egyenletes energiaszintet, ám ez szinte sosem valósítható meg. Szerencsés az a vállalat, amelynek vezetője karizmatikus, hiperaktív „oszlopember”, aki a vállán viszi a csapatot akkor is, amikor a többség lankad már. Fontos tehát először is elfogadnunk, hogy ezzel a jelenséggel foglalkozni kell, majd tudatosítanunk, hogy mi is ilyenkor a tennivaló. Cégébresztő programunk ezt a helyzetet hivatott kezelni: kizökkenteni elsősorban a menedzsmentet a napi rutinból, eltávolodni a taposómalomtól és kívülről rátekinteni a szervezetre, a célokra, az erőforrásokra, az üzleti modellre, vagyis mindarra, ami amúgy nem látszik a mindennapokban, mert „vakfoltban” van. Nem könnyű persze meghozni a döntést, hogy letegyük a kalapácsot, sokan felesleges köldöknézegetésnek is tekintik, ám ha rászánjuk az időt, a figyelmet és az energiát, érezhető feltöltődést adhat, persze csak akkor, ha az átismételt dolgaink mögé feladatok és felelősök és társíthatóak. Érdemes tehát elengedni a céget is egy kis szabadságra, hogy ne előzés közben fogyjon ki az a bizonyos benya.
Kapcsolódó bejegyzések
Nagyjából minden második munkavállaló stresszesnek tartja munkahelyét. Vajon mi lehet e tény mögött? Talán az az általános vélekedés, hogy dolgozni … Tovább
Éppen húsz éve annak, hogy egy szürke őszi estén néhányan az akkor informatikai cégek marketing vezetői közül úgy döntöttünk, hogy … Tovább
Menő volt jó pár évvel ezelőtt, ha valaki ilyen sms-üzenetet küldött: „meetingen ülök, visszahívlak!”. Ez ugyanis több mindent is elárult … Tovább
Kevés szakma él át akkora változásokat, mint az emberi erőforrásokért felelős HR világ. 2015 körül, tehát lényegében négy éve indult … Tovább
Szakértő külső szemként áttekintjük, átvilágítjuk az adott vállalkozás üzleti modelljét, elemezzük, értékeljük az eddig megtett utat és megkeressük a lehetséges … Tovább
Érdekes a vállalati működés elemeinek kategorizálása: hard-nak, keménynek tekintjük a struktúrákat, folyamatokat, softnak, vagyis puhának, lágynak az emberi tényezőt. Ennek … Tovább
Az evolúció nem tervez, hanem gányol – állította Mérő László egy beszélgetés során nemrégiben. Állítása nyilván a törzsfejlődés azon jellegzetességére … Tovább
Őszintém megvallom, sokkal jobban érdekelnek a vállalati botlás-sztorik, mint amelyeket a sikeres cégekről lehet olvasni. Nem, nem vagyok torzult lelkű … Tovább
Vissza-vissza térő téma a PR a szakmai beszélgetésekben, ami azt is mutatja, valami nincs a helyén ezzel kapcsolatban. A legutóbbi, … Tovább
Kevesebb szó esett mostanában oldalainkon a kis- és közepes vállalkozásokról, pedig ha valahol nagy szükség van tudatos piacépítésre, stratégiaalkotásra, marketing, … Tovább
Ahogy egyre szabadabban mozoghatunk a vírus lassú visszahúzódásával szinkronban, úgy kerülnek előtérbe az üzlet felpörgetésének feladatai. A korábbi utazósebesség elérése … Tovább
Divided Attention Disorder – Mint a GFK nemrégiben tartott konferenciáján a Google hazai vezetőjétől megtudtuk, így hívják azt a jelenséget, … Tovább
2010 nyarán és őszén két különleges céggel ismerkedtünk meg. Augusztusban a lövői Roto Elzett Certa, októberben pedig a NEXON lett … Tovább
Minden valamire való marketing stratégia egyik alapja a szegmentáció: olyan fogyasztói, felhasználói, vásárlói csoportokat alkotni, amelyek igényei hasonlóak, így elérésük … Tovább