Örömmel hallgattam a minap a Beck Györggyel folytatott beszélgetést az egyik rádióadón. Gyuri számomra az együtt végigélt több mint tíz munkás év miatt amúgy is különleges személyiség, az interjú pedig sok mindenről elgondolkoztatott. A Vodafone elnöke ez alkalommal is hozta a tőle megszokott remek teljesítményt és ügyesen kötötte össze cége üzeneteit személyes hitelességével, ismertségével. Büszke voltam rá, hiszen másfél évtizede együtt indultunk el ezen az úton… Ami azonban ennél talán aktuálisabb kérdés, az általában a vállalat vezetőjének, a menedzsment tagjainak szerepvállalása a cég kommunikációban. Ügyesen felépített PR struktúrákat láttunk már, ám manapság mintha ezek is fáradni látszanának. Újabban sok helyen felmerül a közösségi média használata, de itt ma még több a bénázás, mint a jó példa. A „főnök blogja” a legátlátszóbb és legszánalmasabb PR próbálkozás, amit jobb nem lemásolni. Talán azért, mert általában épp a főnök nincs benne a buliban, hanem a lelkes kommunikátorok öltenek álruhát és próbálják elhitetni a közvéleménnyel, hogy milyen nyitott és korszerű is a cég piaci munkája. Aki hamiskodik, hamar lebukik, ezt már az oviban is megtanultuk, miért lenne ez másképpen az üzleti életben. Érdemes tehát az egyenes utat választani, ha ilyenen törjük a fejünket. Legfontosabb kérdés, hogy alkalmas-e az adott vezető arra, hogy „hátára” vegye a cég ilyetén márkaépítésének nem könnyű feladatát, tud-e vele huzamosabb ideig foglalkozni, személyiségéhez illik-e a nyitottság, illetve hogy tényleg lesz-e folyamatosan üzenete a külvilág számára. Ha valaki olvassa mondjuk az FN.HU oldalain szervezett publikációs sorozatokat, Kürti Sándor vagy éppen Bojár Gábor mintáján el tudja képzelni, hogyan is lehet ezt jól csinálni. Titkuk, hogy nem reklámozni akarnak, nem akarnak eladni, hanem okos gondolataikat osztják meg azokkal, akik erre kíváncsiak. És ezzel természetesen hitelesen erősítik a mögöttük álló márkákat, legyen az cég, termék, vagy éppen saját maguk nimbusza. Beck György is ebben jó, tanulni pedig sosem szégyen az élenjáróktól.
Kapcsolódó bejegyzések
Van egy állításom, mellyel lehet vitatkozni: Igazi forradalom van alakulóban a vállalati kommunikáció terén. Mondom ezt úgy, hogy volt szerencsém … Tovább
Nos, milyen évünk legyen? Boldog, sikeres, eredményekben gazdag, ahogyan azt tengernyi jókívánságban megkaptuk ismerőseinktől szilveszter felé közeledve? Hát akkor legyen … Tovább
Mióta világ a világ, folyamatosan tanulunk, tapasztalunk, fejlődünk, igyekszünk jobbak lenni. Különösen igaz ez a vállalati versenypiacon, ahol – mint … Tovább
Új cikk kerül fel a vállalati intranetre, mondjuk a jövő évi juttatásokról. Lesznek, akik elolvassák. Néha tíz, néha hetven százaléka … Tovább
Elárulok egy titkot: Van nekünk egy zseniális csapatunk, olyan cégek válogatott köre, akikkel valamiért egymásra találtunk. Nevezhetnénk ezt üzleti clusternek … Tovább
Őszintém megvallom, sokkal jobban érdekelnek a vállalati botlás-sztorik, mint amelyeket a sikeres cégekről lehet olvasni. Nem, nem vagyok torzult lelkű … Tovább
Március 6-án szakmai napunkon másodszor foglalkoztunk egy izgalmas, sok tekintetben aktuális és tapasztalataink szerint sokakat érdeklő kérdéssel, a vállalatok informális … Tovább
Vezetőnek lenni különleges lehetőség, egyben mérhetetlenül komoly feladat: másokat vezetni, másokért felelősséget vállalni, másokból kihozni a lehető legtöbbet úgy, hogy … Tovább
Nem elég jónak lenni, jónak is kell látszani. Nagy igazság, ez tartja mozgásban a kommunikációs szakmát. Az állítás persze azt … Tovább
Egy kedves hölgyismerősöm gyakran mondja, hogy a nőket nem szabad hibáztatni a csacsogás-kényszerük miatt, hiszen ez az őskorból rajtuk maradt … Tovább
Ahogy a mondás tartja, az ördög nem alszik. Akkor sem, amikor épp a boldog, fejlődést előrejelző békeidőket éljük, ahogy ezt … Tovább
Örömmel jelentem, függők lettünk! A saját magunk által hirtelen felindulásból létrehozott, jelenleg általad is olvasott média felület tett függővé! Sosem gondoltuk volna, … Tovább
A sok amerikai sablon film után üdítő élmény megnézni Tom Hooper kiváló alkotását, A király beszédét. A történet VI. György … Tovább

