Ahogyan szaporodnak tapasztalataink és élményeink, miközben egyre több „Cégébresztő” vállalatdinamizáló programot valósítunk meg ügyfeleinknél, úgy válik egyre világosabbá, hogy minden vállalkozás meghatározó sikertényezője nem más, mint maga az ember. Szinte eltörpül emellett az adott cég lényegi tevékenysége, jószerivel rutinfeladatként vesszük át az értéklánc legkülönbözőbb elemeit, majd megérkezünk az egyénhez, és általában ezzel foglalkozunk a legtöbbet. Nem gondoltuk volna, hogy egy karakter, egy személyiség mennyire markáns feltétele annak, hogy a vállalat lendületet tud-e venni, vagy elveszik saját bizonytalanságában, a rengeteg dilemmában. Időbe telt nekünk is megértenünk, hogy a programunk során végigvett gazdálkodási, pénzügyi üzleti modellhez kapcsolódó vagy éppen technológiai elemek mellett különös figyelemmel kell lennünk a humán faktorra, sőt itt dől el minden. És ettől válik még izgalmasabbá számunkra a feladat, hiszen páratlanul érdekes élmény feltárni, megismerni, hogy honnan is jön az illető, milyen háttérrel, ambíciókkal, sikerek és kudarcok után jutott el a mostani helyzetbe. És végtelenül felemelő, megtisztelő feladat segítséget nyújtani a továbblépéshez, a lehetséges utak megvilágításához, a kockázatok csökkentéséhez. Nem véletlen tehát hogy Cégébresztős ügyfeleink jelentős részével szorosabb kapcsolatban maradunk, sőt, a Heuréka Klub is többükkel lett gazdagabb.
Kapcsolódó bejegyzések
Érdekes a vállalati működés elemeinek kategorizálása: hard-nak, keménynek tekintjük a struktúrákat, folyamatokat, softnak, vagyis puhának, lágynak az emberi tényezőt. Ennek … Tovább
Nehéz idők járnak a marketingesekre. A gazdasági turbulenciák nem csak a szakma renoméját tépázták meg, de mára elbocsátási hullám is … Tovább
Őszintém megvallom, sokkal jobban érdekelnek a vállalati botlás-sztorik, mint amelyeket a sikeres cégekről lehet olvasni. Nem, nem vagyok torzult lelkű … Tovább
Nem először esik szó a Cégébresztőről, de most újabb szakaszába lép az Upfront Media és az Ispiro Consulting közös kezdeményezése. Elindult a Cégébresztő … Tovább
Katával a belvárosban futottunk össze nemrég, egy május végi délutánon. Öt éve közösen dolgoztunk egy hosszabb projektben, egy nagy nemzetközi … Tovább
Bajban ismerszik meg… A mondás valós tartalmát mostanában tapasztalhatjuk majd meg, amikor nagyjából mindenkinek problémái lesznek. A helyzetben a legmorbidabb … Tovább
Menő volt jó pár évvel ezelőtt, ha valaki ilyen sms-üzenetet küldött: „meetingen ülök, visszahívlak!”. Ez ugyanis több mindent is elárult … Tovább
A növekedés megtorpanása akár egy jó lehetőség is lehet számunkra, ha képesek vagyunk kezünkbe venni a történések irányítását. A sokak … Tovább
Elfogytak a tartalékok. A hősies küzdelemben a fluktuáció féken tartásában, a már-már nem létező szabadon igazolható munkatársak felkutatásában, a máshol … Tovább
Mindig irigykedve figyelem Olaszországot, amely amellett, hogy lazán veszi az életet és meg tudja élni a mindennapok szépségeit, sikeres, erős … Tovább
Nyárhoz közeledve, vagy éppenséggel az év vége felé sokszor érzi az ember, hogy elfogyott az energiája. Mintha kifogyott volna a … Tovább
Egyik kedvenc műsorom a Discovery Channelen látható Overhaulin’ (Újjáépítők) című műsor. Ebben jobb sorsra érdemes, koros autókat épít újjá Chip Foose designer … Tovább
Vajon milyen lehet a 67%-kal fényesebb haj, az ötszörös tisztítóerő, vagy mondjuk a hét ponton hatékony száj higiénés védelem? Bevallom, … Tovább


