Szerintem nem vagyok egyedül azzal a gondolattal, hogy az általános magyar panaszkultúra sok esetben kiváló búvóhely. Kényelmesebb elrejtőzködni egy kifogás, egy nyafogás, egy általános alannyal megfogalmazott illetékes felelős keresése mögé, mint sem tenni is valamit azért, hogy egy kicsit jobb legyen holnap, mint amilyen ma volt. Talán ezért van nálunk a legkevesebb aktív foglalkoztatott szerte e régióban, talán ezért kacsintunk össze cinkosan, ha azt látjuk, halljuk hogy valamit „okosba” intézett el valaki, és talán ezért vagyunk sokkal kiszolgáltatottabbak főnöknek, munkahelynek, hivatalnak, politikának, és úgy általában a sorsnak, mint kellene. E sok okosság akkor futott bennem végig ismételten, amikor a minap kerékpárt vásároltam egy nagy sportáruházban. A kicsit túlmozgásos, de készséges eladó, aki mindenáron konzultatív módon kívánta értékesíteni a kiszemelt járművet, elmesélte, hogy naponta bizony több tucat biciklit adnak el, hétvégente pedig ez a szám, a 80-100-at is eléri. Egyetlen nap alatt! Tök jó, gondoltam, még sincs válság, költ a magyar, mint a katonatiszt. Ám az is eszembe villant ekkor, hogy ha ennyi biciklit ad el naponta egy sportáruház hétvégén, akkor a derék „maszek” kerékpárboltok mi a bánatért nincsenek nyitva hétvégenként is? Hátha bejön a család és venni akar? Mert hogy ekkor jobban ráér válogatni, kipróbálni, nézegetni? És tovább víve a gondolatot: miért van az, hogy olyan szolgáltatások, mint autószerviz, gumiszerelő műhely csak munkaidőben vannak nyitva? Hétvégenként biztosan nem. Ez utóbbi azért is bosszantó, mert tavasszal és ősszel, a téli-nyári gumicserék idején hosszú hetekig is várni kell egy nyomorult időpontra, ám ez sem elég ok arra, hogy legalább szezonban vasárnap is kinyissanak, hogy én, kereket egyedül kicserélni nem tudó szerencsétlen sok ezer forintot hagyja ott 20 perc munkáért. A választ csak sejtem: annyira jól megy az üzlet, hogy több profit nem férne el a főkönyvben. Ha így van, akkor meg miért panaszkodik a gumis is, hogy idén kevesebben cserélnek gumit, mint tavaly, ebből is látszik, mekkora nagy válság van, aminek persze ők a legfőbb áldozatai. Szóval valamit nem igazán értek. Ha valaki igen, segítsen már nekem megvilágosodnom! Addig is van egy szuper marketing stratégiám az vállalkozóknak: ha kereslet van rá, ki kell nyitni hétvégén is!
Kapcsolódó bejegyzések
Mindenki szeretne hasonlítani a képzeletében lakó optimális Én-hez, aki fiatalabb, kevésbé ráncos és mindenekelőtt jóval karcsúbb, izmosabb, fessebb, mint ami … Tovább
Elektronikus kereskedelemmel foglalkozó konferencián voltam vendég előadó. Közvetlenül előttem Klapka Gyuri bácsi, az „aranyember”, mesélt vicceseket, és nevettette meg a … Tovább
Speciális feladat a reklám a vállalatközi – business to business – piacon. Hogyan hívjam fel a figyelmét lehetséges vevőimnek arra, … Tovább
A hét – egyik – kommunikációs botránya egy jobb sorsra érdemes autómárkához, a Nissanhoz kötődik. A Ganxta és Stohl szerepvállalásával … Tovább
Bármilyen furcsa is, vezetővé válni sokkal nehezebb, mint hinnénk. Nem csak azért, mert a vezető felelősségteljes munkát végez: sokat van … Tovább
Nem kötelező ám itt dolgozni! – zárt le egy munkahelyi konfliktust az egyszeri vezető, miután beosztott kollégájával kialakult szakmai nézeteltérésnek … Tovább
Mi köze egy hangyának egy vállalat profitjához? A vállalatok belső működéseit, kommunikációs viszonyait, fejlődésüket elemezve érdekes, izgalmas, tanulságos összefüggésekre bukkanhat … Tovább
A büszkeség nemes vonás, konzekvensséget, értékközpontúságot, kiszámíthatóságot jelent, egyfajta hitet önmagunkban. Többnyire pozitív gondolatok jutnak róla eszünkbe, ám a büszkeség … Tovább
Tudja ön, hogyan született a világ legrandább autója? Járműfüggők már biztosan elolvasták a Totalcar mai cikkét, és ismét, sokadszorra elszörnyülködtek … Tovább
Látványos, gyors, éppen ezért ijesztő zuhanást produkált a céges világ azon a bizonyos képzeletbeli vállalati Maslow piramison. Nézzünk csak körül: … Tovább
Van valami, amiben valahogyan sehogy sem jutunk előrébb, noha a világ legegyszerűbb dolga lenne, és mégsem. Ez pedig az üzleti … Tovább
A klasszikus reklámfelfogás szerint a reklám szerepe a tájékoztatás, az informálás, a rossz döntésektől való megóvás, vagyis a választás szabadságának … Tovább
Komoly dilemma a vállalati belsőkommunikáció szakavatott gazdáinak, hogy milyen információkat osszanak meg a munkatársakkal és melyeket nem. Arról is élénk … Tovább
Lehet-e saját médiumunk? Ez az izgalmas kérdés foglalkoztat bennünket már egy ideje. Kell-e saját médium egyáltalán? Aki dolgozott már mondjuk … Tovább

