Alig fél éve írtam le gondolataimat a Jürgen Klopp-féle Liverpool labdarúgó csapatának szárnyalásáról, és az ebből levonható tanulságorkól. Az akkori írás arról szólt, hogyan lehet odafigyeléssel, nyitottsággal, professzionálisan felépített szervezeti kommunikációval csodát művelni a világ legerősebb bajnokságában, vagyis a legkiélezettebb versenyhelyzetben sikerre vinni egy csapatot. Most újra foglalkoznom kell a témával, teljesen más előjellel, de semmivel sem kevésbé érdekes következtetésekkel.
A történet kulcsmomentuma 2024. január 26-a, ezen a napon ugyanis a vezetőedző egy nyilvános sajtótájékoztatón bejelenti, hogy a szezon végén 9 év után elhagyja a csapatot. Kiégett, elfáradt, nem tud úgy feltöltődni energiával, ahogyan azt saját mércéje szerint szükségesnek tartaná. Úgy véli, a csapat, a szurkolók, a támogatók, a futball közvélemény megérdemli az őszinteséget, ezért döntött a nyilvános kiállás mellett.
Őszinte beszéd, morálisan csak egyet lehet érteni Kloppal, hiszen valóban ez tűnik a felelős vezetői magatartásnak egy ilyen fajsúlyú döntés esetén. Az első reakciók is – a meglepetés mellett – ugyanezt erősítik: korrekt, egyenes, így kell ezt, bravó. Ám a szakértői elemzésekben hamar megjelennek az aggodalmak: hogyan fogja a szezon hátralévő időszakát abszolválni a csapat, miután a legfontosabb perspektíva egyszerre eltűnt a szemük elől. Hiába a több pontos előny a tabella élén, a Premier League nem elsőbálozók játszótere, itt ugrásra készen állnak az ellenfelek, akik minden pici megingást könyörtelenül megtorolnak. Az első fontos állomás, a Ligakupa még összejött a Chelsea ellenében, ám onnantól kezdve szárnyveszett repülőként kezdett zuhanni a csapat, egyik kínos vereséget a másik után elszenvedve. Április végére nemhogy a bajnokság megnyerése került reménytelen messzeségbe, de a BL indulást lehetővé tevő negyedik hely sem biztos már. És Jürgen Klopp elismerte: talán óriásit hibázott január 26-án, amikor meglepetés szerűen jelentette be távozási szándékát. Az immár lényegében vezetőjét vesztett csapat fókusza vélhetőleg a közös erőfeszítések helyett az egyéni boldogulás irányába fordult: ki lesz az új edző, az nekem jó lesz-e, van-e ajánlat számomra a foci piacon, hogyan tudjuk túlélni, megúszni ezt a szezont. Mostanra már kijelenthető, a csapat szétesett, vesztét éppen az a vezetőedző okozta, aki hosszú évekig menedzser példakép volt nem csak a sportban, de a vállalati szférában is.
Lehetett volna másként? Lássuk csak! A mindenkit meglepő bejelentés következményeit már ismerjük. A másik alaphelyzet, ha nem leplezi le magát a szezon közben, hanem annak végén, akár egy-két mérkőzéssel a zárás előtt, amikor már látszik, hol fognak végezni. Utólag úgy tűnik, ez talán szerencséseb lett volna. Talán. Azt is érdemes végiggondolni, hogy másként alakul-e a történet, ha úgy tesz bejelentést január 26-án, hogy azt előtte saját játékosaival átbeszéli (mert hogy ezt nem tette meg, a játékosok a sajtóval egyidőben értesültek a nagy hírről). Ebben az esetben annyival mindenképpen beljebb lennénk, hogy a csapat úgy érezheti, bevonták őket a döntésbe, lehetőséget adva a reagálásra, a következő hónapok átgondolására.
Jürgen Kloppot személyes hősömként tiszteltem idézett írásomban, és ezt továbbra is tartom. Bukásában – ha ez annak tekinthető egyáltalán – is példát ad, tanít. Lépése, döntése vállalati környezetben is értelmezhető, és azt üzeni, hogy például egy felsővezetői váltás egy cég élén több egyszerű személycserénél: nagyon komplex kommunikációs feladat. A bejelentés időzítése, a váltás előkészítése, a reakciók előzetes felmérése, az azokra adható lépések megtervezése, a szervezet nyugtatása, a perspektíva a motiváció fenntartása mind olyan feladatok, amelyek szükségesek az üzletfolytonosság fenntartásához. Ilyenkor, bonyolult, nem várt helyzetekben derül ki, mennyit ér a cégkultúra, és ebben a vezető szerepe hol és hogyan szolgálhatja a céges célokat. „Timing is money” – szól a tőzsdei mondás, és ez esetünkben nagyon igaz.
