fbpx

Használhatatlan útmutatók, avagy hogyan bosszantsuk fel ügyfeleinket

Több évtizeddel a rendszerváltás után valami megmagyarázhatatlan oknál fogva még mindig nem értjük igazán a piacgazdaság alapjait. Ez ugyanis elvileg arról szól, hogy a vevőt meggyőzük, eladunk,  az áruval, szolgáltatással élményt szerzünk, ezáltal megtartjuk a kuncsaftot, így növekedünk és profitot termelünk, amiből egyrészt innoválunk, másrészt jól megélünk. Nos, ragadjunk ki ebből a folyamatból egy apró, ám jelentős elemet: a használati útmutatót. Ez a műfaj elméletileg arra szolgál, hogy a vevő a megvásárolt árut rendeltetés szerűen használni tudja, élvezze annak előnyeit, annak minden funkcióját kihasználva. Ha innen nézzük a dolgot, minden gyártónak, forgalmazónak elemi érdeke a minél jobb, teljesebb, érthetőbb használati útmutató elkészítése. Ha viszont a valóságot elemezzük, a helyzet enyhén szólva sem optimális, dacára az egyre fejlettebb és szigorúbb fogyasztóvédelmi előírásoknak. Odáig már talán eljutottunk, hogy saját nyelvünkön szólít meg az útmutató, bár a netes vásárlás korában ez se nem elvárható, se nem ellenőrizhető teljes körűen. Ám ami a lényegi tartalmat és leginkább a használhatóságot illeti, drámai a kép.

Úgy alakult, hogy fürdőszoba berendezést vásároltam a neten. A cég pontosan le is szállította a terméket, raklapra drótozva, így legalább nem sérült meg, ami már fél siker. A kicsomagolás után aztán két A4-es lapot találtam a szállítmányban, amit akkurátusan elkezdtem tanulmányozni, mellé igyekeztem megfeleltetni a csomagban talált alkatrészeket. Nagyjából egy óra elteltével jöttem rá, hogy az egyik lapot felesleges nézegetnem, mert nem az én termékemre vonatkozik. A forgalmazó nyilván úgy gondolta, minden termékére vonatkozóan dokumentál, abból baj nem lehet. Nos, akkor fókuszáljunk a kitüntetett lapra, ha már az első feladványt megfejtettük! Primitív rajzon apró betűk és számok, nem igazán logikus sorrendben beszámozott lépések, ám a legviccesebb talán az, hogy a rajzon látható elemek és a valós alkatrészek beazonosítása a kódolás hiánya miatt egyfajta találgatós játékká vált: melyik rúd, milyen csavarral és tömítéssel, milyen sorrendben hová kerüljön? A háromféle szigetelést hogyan tudom beazonosítani a rajzon, ha ugyanúgy skiccelték fel? Az üveglap hogyan kerüljön be a keretébe? A harmadik óra végén filozófikus hangulatba kerültem, és próbáltam ráhangolódni a gyártó/forgalmazó cég használati útmutatóért felelős munkatársának motivációjára. Nem jutottam túl messzire, csupán addig, hogy jelszava ez lehetett:  „Jóvanazúgy”. Végül is megtaláltam a projekt számomra kijelölt értelmét: a tervezettnél kb. négyszer több idő, háromszori újratervezés, a magyar nyelv színességét, kifejezőképességét a végletekig feszegető cifra káromkodások után összeállt a cucc, sőt, még működött is. Ezt pedig euforikus sikerélményként éltem meg, vagyis jutalmam immár teljes lehetett.

Na, de azért álljon már meg a menet! Tényleg így kell ezt? Tényleg itt tart a marketing? Tényleg nem fontos a vevő véleménye, élménye? Dehogynem. Sőt, ez nem is marketing. Ez szakszerűség.

Kapcsolódó bejegyzések