Néha érdemes végiggondolni, hogy mije is van az embernek. Mit tanult, mit hozott magával onnan, ahol aktív időt töltött el. Magától ezt aligha teszi meg, vannak azonban alkalmak, amikor kellemes muszájból mégis csak végig kell nyálazni az elmúlt évtizedek porral már enyhén betakart archívumait. Ez a kivételes dolog történt meg velem egy Corvinusos előadásfelkérés alkalmából, és bár kellett némi ügyesség beilleszteni az erre szánható időt a napi rutinba, az eredmény kárpótolt érte. Az eredmény pedig nem volt más, mint hálás amerikai diákok, akiknek saját szakmai történetemen keresztül mesélhettem a hazai marketing elmúlt éveiről. Előkerült az első, már általam szerkesztett Kontrax Újság, rajta a dátum, 1992. Ennél a cégnél élhettem át először a válság ijesztő lehelletét, és tanultam meg, hogy mindig van megoldás, csak akarni kell. Rábukkantam a Digitalos, Compaq-os, HP-s magazinokra, amelyeket végiglapozva gyönyörűen kirajzolódott, hogyan alakítottuk akkori kommunkációnkat egyre kevésbé technikaivá, egyre inkább gazdasági szakemberek számára is emészthetővé, a végén már bele-bele karcolva az „életmód” magazinság elit világába. Előjöttek a cégegyesülések emlékei, az akkor elsajátított kommunikációs tehnikák, és az emberi tényező fontossága, a csapat ereje. És persze a Telekomos belső kommunikációs kalandok, a kultúraváltás izgalmas feladatai, és az ezzel járó feszültségek, konfliktusok diplomáciai lekezelése. Örömmel túrtam fel a régi fotókat, videókat és belefeledkezve nosztalgiáztam végig a hazai piacgazgaság első húsz évén. Milyen jó, hogy mindezt az első sorból élhettem át. Ezek az emlékek, tapasztalatok, a rutin, a tudás megvannak, élnek, beépültek folyamatokba, programokba, és adom őket tovább, és rakom hozzá az újabb ás újabb élményeket, hiszen a következő 20 év már elkezdődött.
Kapcsolódó bejegyzések
Nem is volt olyan régen, amikor a vállalkozások egyik rémálma a növekedési csapda volt: túl gyors felfutás, túlfűtöttség, kontrol alól … Tovább
Az elmúlt 15 évben sok tucatnyi vállalat működését segítettük kommunikációs koncepcióval, stratégiával, fejlesztéssel. Egy-egy ilyen feladatot mindig alapos feltárással indítunk … Tovább
Talán az egyik legszebb, legfelemelőbb feladata a humán erőforrásért felelős vezetőnek, hogy ő az első, aki a belépő új munkatársat … Tovább
Ha a cím két szavát egybeolvassuk, olyan, mint egy gyógyszer neve, igaz? Hibridadmin. Bizonyos értelemben az is, gyógyszer. A covid … Tovább
Szerintem nem vagyok egyedül azzal a gondolattal, hogy az általános magyar panaszkultúra sok esetben kiváló búvóhely. Kényelmesebb elrejtőzködni egy kifogás, … Tovább
A verbális kommunikáció fontos eleme a beszélgető partnerek közötti térköz, ami a vezető és beosztott kommunikációja esetében legalább két lépés … Tovább
Lassan tíz éve annak – hogy szalad az idő, – hogy végig söpört a legutolsó pénzügyi, gazdasági válság az egész … Tovább
Menő volt jó pár évvel ezelőtt, ha valaki ilyen sms-üzenetet küldött: „meetingen ülök, visszahívlak!”. Ez ugyanis több mindent is elárult … Tovább
Teljesen jogos és helyes állásfoglalást fogalmazott meg a Magyar PR Szövetség az úgynevezett PR cikkek elburjánzásának káros hatásairól. Való igaz, leértékeli a … Tovább
Mindennek ára van. Azt, hogy ez az ár milyen legyen, elvileg a piacgazdaság dönti el, hiszen a verseny nem tűri … Tovább
A cég én vagyok! – ismerős mondat, sok cégtulajdonos vezette már így sikerre vállalkozását. A cégalapítás, a piaci pozíciókért való … Tovább
Egy remek cikket szeretnénk az olvasó figyelmébe ajánlani, amely az Index-en jelent meg. Hűségesebb követőink talán emlékeznek rá, hogy többször … Tovább
Nehéz idők járnak a marketingesekre. A gazdasági turbulenciák nem csak a szakma renoméját tépázták meg, de mára elbocsátási hullám is … Tovább
Jó pár évvel ezelőtt sokat foglalkoztunk azzal, hogy a vállalatok miként viszonyuljanak a nehezebb időszakokhoz, amikor már a stagnálás is … Tovább

