Egy vállalatnak akkor van értelme, ha az ott dolgozók együttműködése nagyobb, jobb teljesítményt eredményez, több értéket állít elő, mint ha azt nem közösen, a feladatokat megosztva, egymással szövetkezve tennék meg, hanem külön-külön próbálkozva. Ennek az együttműködésnek pedig a munkahely a színtere, ahová bejárunk dolgozni, ahol életünk igen nagy részét eltöltjük. A kérdés az, hogy a munkahely, mint olyan, valóban elősegíti ezt az együttműködést, a ma ismert formájában alkalmas-e arra, hogy a legtöbbet hozzuk mi egymásból, magunkból.
Már az iskolával sincs szerencsénk
A munkahely, mint közösség minőségének kérdése már jóval korábban megjelenik életünkben. Az iskola hasonló funkciót tölt be: összeköt, értékeket közvetít, inspirál, támogat – elvileg. Ha viszont visszaemlékszünk saját iskoláinkra, sokunknak bizony komor épületek, szűk folyosók, tiltások, korlátok jutnak az eszünkbe. Nem hiába hangoztatják a korszerű oktatást képviselő szakemberek, hogy a közösségi alkotás képességét, az együttműködés technikáját már az iskolában kellene elsajátítanunk, ott, ahol erre jelenleg – a kevés kivételtől eltekintve – nincsenek meg a feltételek. Nem csoda hát, ha a munkaerőpiacra belépve csak csetlünk-botlunk.
Teret az Employer Branding-nek!
Most, hogy a munkaerőhiány és annak kezelése a legfontosabb megoldandók közé emelkedett, és egyre-másra születnek a különféle megoldási modellek, érdemes azt is megvizsgálni, hogy a munkahely önmagában mennyire támogatja az együttműködést, a közösség kialakulását és megerősödését, a kommunikációt. Nem egy olyan vállalat van, ahol a felismerés megszületett, ám az épület, az iroda, az üzem szerkezete egyszerűen alkalmatlan arra, hogy munkaidő előtt, után, vagy épen alatt emberi kapcsolatok alakulhassanak ki. Pedig igény volna rá, ez nem kétséges. Ezt jól mutatják azok a kommunikációs auditok is, amelyek arra hivatottak, hogy az adottságok és körülmények mennyire eltorzíthatják, mutálhatják, eltéríthetik az információt, teret adva a nem kívánatos informalitásnak, adott esetben az ártó pletykának.
A megoldás benne van a rendszerben
Érdemes tehát magát a szervezetet megkérdezni arról, hogyan viszonyul mindehhez, milyen spontán megoldásokat, kényszer cselekvéseket szülnek az adottságok, és ennek megfelelően elgondolkodni változtatásokon. Sokszor meglepően egyszerű lépések is sokat tudnak segíteni: egy-egy könyöklő asztal kihelyezése az erre alkalmas helyeken spontán megbeszéléseket ihlethet, ezzel is enyhítve az értekezleti nyomáson, lerövidítve az egyeztetések idejét. Így válhat a kommunikáció valódi juttatássá.
