Frontvonali tudósításaink második részében arról kell hangosan gondolkodnunk, hogy miről is szól egyáltalán a vállalati élet. Mi végre járunk be dolgozni, mi a egésznek az értelme, célja? Lüke egy kérdés, igaz? Pedig, ha jobban belegondolunk, és őszinték vagyunk magunkkal, ez sokszor nem is annyira nyilvánvaló. Történt egyszer, hogy gyermekeimet bevittem magammal dolgozni az akkori munkahelyemre, egy multinacionális vállalat tipikus irodaépületébe. Iskolai szünet volt-e, vagy más miatt, már nem emlékszem, de egész jól elvoltunk hármasban. Néha dolgozni is tudtam, de leginkább a kávéautomata kakaó funkciója, a fénymásoló, és az egyik tárgyalóban kialakított ideiglenes rajz szoba háromszögében telt a napunk. Este otthon a mamájuk megkérdezte őket: na, apa sokat dolgozott? Gyermekeim válasza, kórusban: nem, apa nem dolgozott, csak telefonált, számítógépezett, meg másokkal beszélgetett.
Ez a történet sokszor eszembe jut, főleg olyankor, amikor megbeszélésekre hívnak be , vagy Teams-en meredünk a képernyőre, abban a reményben, hogy ismét teret adunk a kollektív bölcsességnek, vagyis valamilyen ügyet közösen előbbre viszünk. Aztán sokszor nem ez történik. Simán megoldható problémák, feladatok előtt gubbasztunk sokan, várva, hogy valaki majd elvállalja, magához veszi a feladatot, vagy meghozza azt a döntést, amit valakinek meg kellene, kivéve persze bennünket. Hiszen miért éppen mi…
Felhatalmazás, bevonás, kompetencia, transzparencia, mérhetőség, számonkérhetőség. Nagyjából ezekből áll egy jól működő vállalat szervezeti keretrendszere. Felelősség elhárítás és áthárítás, megfoghatatlanság, játszmázás, hatalmi villogások, álproblémák, konfliktusok generálása, a lényeg eltakarására, döntésléptelenség, kívülállóság, látszattevékenységek: ezek pedig az alibi menedzsment jellemzői. A szomorú az, hogy mindkettő ugyanannyi embert köt le, talán ugyanannyi pénzbe is kerül, sőt, ám amíg az egyik halad, értéket teremt, és közösséget hoz létre, addig a második mérgez, rombol, és eredmény helyett stresszt termel. Elképesztő ereje van, ha lehetőséget adunk-kapunk a vállalattal való azonosulásra. Legyen valódi tétje a dolognak!
