Elárulok egy titkot: Van nekünk egy zseniális csapatunk, olyan cégek válogatott köre, akikkel valamiért egymásra találtunk. Nevezhetnénk ezt üzleti clusternek is, de túlságosan nagyképűen hangzana. Még akkor is, ha a lényege igaz. Nos, ezek a cégek olyan mesteremberekből állnak, akiken két dolog miatt akadt meg a szemünk: nagyon jól csinálják a dolgukat és nagyon hozzánk passzoló a mentalitásuk. Ezért is szerepelnek ők a Partnereink listán, és ezért is teszünk ezentúl kirándulást időnként tevékenységi területeikre. Elsőként egy olyan tréning csapatot mutatunk be, a Mercure Consultingot, akik egy speciális Enneagram bázisú tréning módszert fejlesztettek ki. Ennek igazi értéke, hogy segítségével lehetséges valódi, maradandó, tartós változásokat elérni egy szervezetben. A tréningek, illetve a konzultációk során speciális emberismereti tudásra építenek, sőt, meg is tanítják, hogy kiben mik azok a “gyári beállítások”, amikre alapozva az illető többet képes kihozni magából és a munkatársaiból. Sőt, azt is megtudhatja, hogy ő éppen „hanyas”, vagyis melyik személyiség kategóriába tartozik. Tapasztalatból mondhatjuk (hiszen magunk is kipróbáltuk), gyönyörűen kirajzolódnak azok a buktatók, amelyeken félrecsúszhatnak a kommunikációs helyzetek és az is kiderül, hogyan lehet ezeket elkerülni. Nem új eszközök átadásáról van tehát szó, hanem a meglévő, birtokolt, korábban megszerzett képességek jobb kihasználásáról. A végcél pedig a sikerélmény, a képviselt vállalat, szervezeti egység, áttételesen pedig a márka erősödése lehet. Moduljaik végigvezetik a kiválasztott csapatot azon a fejlődési folyamaton, melynek mérhető eredménye az ügyfél elégedettség. Ajánljuk tehát mindannyiuk szíves figyelmébe a Mercure Consulting Kft-t.
Kapcsolódó bejegyzések
Fú, de stresszes volt a reggel! – hangzott régen, ha valaki az átlagosnál nagyobb dugóból érkezett reggel a munkahelyére. Mostanában … Tovább
A Magyar Reklámszövetség nagy jelentőségű felmérést készített néhány éve arról, milyen kézzelfogható, kalkulálható hozadékkal is bír a reklám nemzetgazdasági szinten. A tanulmány … Tovább
Vajon több rozsos kenyér fogy-e, ha egy kenyérgyár munkatársai blogolnak? Több autót tud-e eladni egy használtautó kereskedő, ha vicces kommentekben … Tovább
A megtartás alapeleme a bizalom, vagyis az abban való hit, hogy jó helyen vagyok, jó itt nekem, mert lehet sikerélményem, … Tovább
„A vállalatokra általánosan jellemző struktúra gyakorlatilag az ipari forradalom óta változatlan: hierarchikus felépítés uralkodik, amit a munkahelyek kialakítása is szolgál … Tovább
Magyarországon azt hiszik az emberek, hogy ha valamit jól megmondanak, azzal meg is tették a dolgukat – vallja Szvetelszky Zsuzsa, … Tovább
Majd a jövő hónap hetedikén elindul a projekt, és utána megy minden, mint a karikacsapás. Vagy mégsem? A projektkommunikáció jelentőségéről már írtunk … Tovább
A társas együttműködésnek vannak régi dilemmái. Az emberi csoportok – legyen az törzsi közösség, nemzetállam vagy vállalat – azzal is … Tovább
2020-at könnyű leírni, jópofa kiejteni, és a legtöbben optimistán, teli várakozással tekintenek az új évre. Bár 2020 nem évtized váltó … Tovább
Megdöbbentette a közvéleményt a Volkswagen motorokkal kapcsolatos csalás híre. A dízelmotorok szoftvereit manipulálta a gyártó úgy, hogy az észlelje, ha … Tovább
Egy évvel ezelőtt elkezdett átalakulni a vállalatok kommunikációja, és a mai napra már jelentős mértékben meg is változott. A változás … Tovább
Ki ne hallott volna ilyen kifejezéseket vállalati közösségekben: „marketing duma”, vagy „ez szakmai kérdés, nem marketing…”. Nagyobb vállalati struktúrákban, mondjuk, … Tovább
A vállalati kommunikáció „ideális esetben” a vezető és beosztott között zökkenőmentes. A beosztott elhiszi és elfogadja a vezető véleményét – … Tovább
Elismerte, bevallotta, elárulta. Szörnyű idő lesz, borzalmas vihar közeledik, rettenetes hidegre készülhetünk. Mindezek idézetek újságcikkek szóhasználatából. Bizony általánossá kezd válni, … Tovább

