Mindig irigykedve figyelem Olaszországot, amely amellett, hogy lazán veszi az életet és meg tudja élni a mindennapok szépségeit, sikeres, erős gazdaságot tudhat magáénak. Ennek a gazdaságnak vannak persze emblematikus gigászai, ám a derékhadat a kis-, közepes, zömében családi vállalkozások adják. Akik autóztak már Észak-Olaszországban, talán emlékeznek az egymásba érő bútorgyárakra, csempeüzemekre, vagy éppen a Milánó környéki divatvállalkozásokra. Tradicionális, értékekre építő, az összetartást szimbolizáló gazdasági jelenségek ezek, akik ugyanúgy részei az olasz országimázsnak, mint a pizza, vagy a Kolosszeum. Magyarország nagy esélye lehet, ha a kis- és közepes cégek megtalálják a helyüket a piacon, ha nem a „kényszer” jelzőt kell eléjük illeszteni, hanem mondjuk a „specialista” vagy „mester” szavak jutnának eszünkbe róluk. Vannak ilyenek is szép számmal, ám valljuk be, hosszú még az út a célig. Szerencse, hogy egyre többen ismerik fel a kicsik támogatásának szükségességét, sőt üzleti vállalkozások is előszeretettel választják alanyukul őket. Ilyen csapat a KKVGURU.HU is, melyhez az Ispiro Consulting is csatlakozott. És hogy mit tudunk adni, mondani a kkv-nak? Amit a nagyoknál megtanultunk, ami a multikat is sikerre vitte, ami az üzlet lényege, legyen az marketing, kommunikáció, könyvelés vagy éppen szervezetfejlesztés. Hátha egyszer nem csak olasz modellje lesz a családi vállalkozásoknak.
Kapcsolódó bejegyzések
Örömmel jelentem, függők lettünk! A saját magunk által hirtelen felindulásból létrehozott, jelenleg általad is olvasott média felület tett függővé! Sosem gondoltuk volna, … Tovább
Az evolúció nem tervez, hanem gányol – állította Mérő László egy beszélgetés során nemrégiben. Állítása nyilván a törzsfejlődés azon jellegzetességére … Tovább
Van-e értéke manapság a díjaknak? Figyel rájuk valaki? Mit sugallnak, mit üzennek? Erről szóló előadással indult a 2012-es Superbrands évad … Tovább
A legtöbb vállalati terv optimista, és nem véletlenül, hiszen egy cég alapítása mögött mindig komoly motiváció bújik meg. Ezek a … Tovább
Kevesebb szó esett mostanában oldalainkon a kis- és közepes vállalkozásokról, pedig ha valahol nagy szükség van tudatos piacépítésre, stratégiaalkotásra, marketing, … Tovább
Bár közel két évtizede művelem, igazi választ, biztos megoldást mai napig mégsem tudok adni arra a kérdésre, hogyan fejleszthető kiszámíthatóan … Tovább
Írásainkban gyakran kalandozunk témák, gondolatok között olyan tanulságos jelenségekre vadászva, amelyek érdekesek lehetnek az olvasónak. Ez alkalommal a Magyar Reklámszövetség friss médiapiaci … Tovább
Ki gondolta volna néhány évvel ezelőtt, hogy az internet technológiából eszközzé, majd jelenséggé, élettérré, és mindemellett generációs kultúraváltóvá válik. Ma … Tovább
2020-at könnyű leírni, jópofa kiejteni, és a legtöbben optimistán, teli várakozással tekintenek az új évre. Bár 2020 nem évtized váltó … Tovább
Vannak olyan helyzetek, amikor az embernek nagyon jól jönne a fejlett képzelőerő, a fantázia, a belelátóképesség. Ilyen, amikor például lakásbelsőt … Tovább
Éppen húsz éve annak, hogy egy szürke őszi estén néhányan az akkor informatikai cégek marketing vezetői közül úgy döntöttünk, hogy … Tovább
Mindennek ára van. Azt, hogy ez az ár milyen legyen, elvileg a piacgazdaság dönti el, hiszen a verseny nem tűri … Tovább
Ha hinni lehet a híreknek, utolsó napjait éli egy olyan világmárka, amely nem is olyan régen még felboríthatatlannak, megrendíthetetlennek, elpusztíthatatlannak … Tovább

