fbpx

A vita nem veszekedés

Vitatkozni jó. Mert a vita lehetőség a véleménycserére, álláspontok ütköztetésére, érvelésre, vagyis arra, hogy a legjobb megoldás születhessen meg. Mindezt ráadásul úgy, hogy a felek ne sérüljenek, sőt, akár több ismerettel távozzanak, mint a vita megkezdése előtt.

A vita nem egyenlő a veszekedéssel. Két vitatkozó embert hajlamosak vagyunk veszekedőnek érzékelni, holott közel sem biztos, hogy ez történik. Egy heves, élénk, dinamikus véleménycsere során akár rá is szólhatunk a felekre, hogy ne veszekedjenek, és ezzel pont a megoldás megtalálása előtt avatkozunk be a folyamatba.

A vitakészség a vállalati környezetben kifejezetten hasznos ismeret. A céges együttműködésben nem csak alá- és fölérendeltség létezik, ahogyan azt sokszor – tévesen – gondoljuk, hanem olyan horizontális, vagy éppenséggel szakértői szintű viszony is, amelynek éppen az lenne a funkciója, hogy lehetőségeket, opciókat vitassunk meg, és így találjuk meg a legjobb megoldást az adott cél elérésére, a cég és persze saját magunk érdekében.

Tény, hogy ez a készség ritka és eseti, csakúgy, mint a hatékony kommunikációs készségek, vagy éppen a korszerű vezetői ismeretek birtoklása. Nem tanuljuk meg, mert nem tanítják nekünk. Irigykedve nézzük, hallgatjuk külföldi, nyugati kollégáinkat, akik magabiztosan, lendületesen és mindenekelőtt kifejezetten hatékonyan érik el azt, amit szeretnének. A legtöbbször eleve vesztes helyzetből indulunk velük szemben, hiszen jól tudjuk, mi ebben nem vagyunk jók. Kicsit szégyenkezve, mentségeket is keresve ráfogjuk a nyelvtudásban rejlő különbségeknek, pedig általában nem is ezen múlnak a pozíciók. A vitakészség, a „debate” képessége az, amit ők már idejekorán megtanulnak.

A dolog tétje túlmutat egy-egy vitahelyzettel kapcsolatos érzéseinken. Nem csak saját megítélésünk, sikerességünk, hatékonyságunk múlik rajta, de szervezeti egységünkről, vagy éppen – multinacionális vállalatok esetében – az egész leányvállalatról alkotott kép is. Közhely, de annak tartanak mások, amilyennek mutatod magad. Egy karakán, tudását, kompetenciáit megmutatni és megvédeni, képviselni képes szervezeti egység sokkal nagyobb bizalmat, felhatalmazást kaphat, mit az, amely szerényen, szemérmesen elhallgatja ezt.  Tévedés azt hinni, hogy a valódi tudást idővel felismerik. Az élet ennél kegyetlenebb és türelmetlenebb.

Szerencsére nincsen minden veszve. A vitakészség fejleszthető, gyakorolható, így megvan annak a lehetősége, hogy felzárkozzunk és elfoglaljuk a hozzánk méltó pozíciókat. A vitakészség megerősítésére kialakított tréning koncepciónk nálunk már elérhető. Érdemes ezzel is megerősíteni a vezetői és szakembercsapatot. Erről talán nem is érdemes vitát nyitni.

Kapcsolódó bejegyzések