Vezetőnek lenni különleges lehetőség, egyben mérhetetlenül komoly feladat: másokat vezetni, másokért felelősséget vállalni, másokból kihozni a lehető legtöbbet úgy, hogy az motiváló is legyen, na ez a nem semmi. Több, mint meglepő, hogy vezetőket nem igazán képeznek oktatási intézményekben. Vannak persze órák, akár tantárgyak is, amelyek érintik a témát, de diplomát mérnöki, gazdasági, tanári, fizikusi, vagy éppenséggel szociológusi tudásról kapunk, vezetőiről nem. Ezek után a vezetővé válásban több meghatározó feltétel hozhat eredményt: a saját, otthonról hozott képességek, adottságok, egy jó vezetői minta, amit érdemes követni, az adott vállalati támogató kultúra, és természetesen a folyamatos tanulás, fejlődés, hogy az említett alkotóelemek a legjobb mixet adják majd ki.
Ebben a tanulási folyamatban kiemelt szerepe van a kommunikációnak, hiszen másokat vezetni csakis információ megosztással lehet. Az az vezető, aki ezt meg akarja úszni, előbb-utóbb garantáltan elbukik, vagy legalábbis elszigetelődik, szerepét helyét spontán, informális vezetők veszik át. Kommunikálni tehát kell, és az a jó hír, hogy ez nagyon jól megtanulható.
Sokszor teszik fel azt a kérdést, hogy akkor most mindenkinek szónokká, színésszé kell-e válnia. Szerencsére nem. Az aktív, hatékony vezetői kommunikáció nem egyenlő a hangossággal, a harsánysággal. Egy visszafogottabb személyiség pont attól hiteles, hogy akkor és annyit szólal meg, amennyire szükség van. Hogy mennyire van szükség, azt pedig fokozatosan lehet megtapasztalni és a kívánt szintet beállítani. Nem a zajkeltés a cél, hanem az, hogy a vezető jelen legyen a szervezet életében, látható, érezhető, megszólítható legyen, szava eljusson mindenhová, és ne csak szája, de füle is legyen a fontos dolgok meghallásához. Mindez izgalmas, összetett, egyben felemelő feladat, ahol nincs két egyforma pálya, mindenki egyéni utat jár be. Tisztelt menedzserek, legyetek jó vezetők, egészítsétek ki diplomátokat, tanult szakmátokat az irányítás kommunikációs műhetytitkaival!
