Tévedtem, tévedtünk. Nem gondoltuk volna, hogy 2020 ilyen lesz. Évek óta lubickoltunk a növekedésben, az egyre feljebb kúszó fogyasztás mámorában. Legnagyobb problémánk a munkaerőhiány, és az arra adott sete-suta employer branding megoldások voltak. Örültünk annak, hogy szinte mindenkinek van, vagy legalábbis lehet munkája, így biztosnak tekinthető jövedelme. Ezen felbuzdulva vígan és dalolva vettek fel sokan hitelt, egyének és cégek, hiszen mostantól már mindig így lesz – gondoltuk.
Aztán másként lett, de nagyon. Megkaptuk a jól megérdemelt tockost, ami – valljuk be – ránk fért már. Persze nem az egyéni drámák, a betegek, a halottak árán, hiszen minden elvesztett ember szörnyűség. Viszont amit műveltünk, abban nagyon benne volt egy ilyesfajta forgatókönyv. A világ olyannyira kinyílt, és egyben összeszűkült, olyan méretűvé vált a dolgok áramlása, ami végtelenül sérülékennyé tett bennünket: egyéneket, cégeket, országokat, akár kontinenseket.
Tévedtem én is. 2020-ra azt mondtam, sőt, le is írtam, hogy ez egy nagyszerű év lesz. Mert így gondoltam, ebben reménykedtem. Valahogy ez volt az érzésem. Ez az év már nem lehet nagyszerű, semmilyen szempontból. Tanulságos viszont lehet.
Újra össze kell raknunk magunkat. Nagyon bízom abban, hogy lesz elég bölcsességünk tanulni abból, ami idáig vezetett, és megérteni, hogy mit kellene, lehetne másképp csinálni. Mert nagyon sok mindent lehetne, alapvető dolgokat.
Itt van például a globalitás kérdése. Kiderült, hogy szinte minden Kínától függ. Tudtuk idáig is, de nem sejtettük, hogy ennyire. Ez pedig azért lett így, mert a tőke így látta jónak, vagy negyven évvel ezelőtt. Lehet, hogy most érdemes átgondolni, hogy megéri-e ekkora árat fizetni a részvényesi érték emeléséért.
És ha már itt tartunk: ideje lenne ezt a részvényesi prioritást is átgondolni. Egyre többet olvasni a munkatársi értékről, ami talán a következő évek szerethető modellje lehet. Ennek jelei már mutatkoznak, az egyre szaporodó köszönetnyilvánítások a helytálló dolgozókért, a hétköznapi hősökért szívmelengető. Remélem, nem felejtődik el később sem.
Bizony tévedtünk abban, hogy dolgozni nem jó. Most érezzük igazán, hogy milyen felemelő dolog egy közösséghez tartozni, kollégák arcát látni, dumálni a kávézóban. Valószínű, hogy a home office jógyakorlatok hangsúlyossá válnak később is, ám a vállalat mégis csak attól vállalat, hogy sok ember önkéntesen társulnak valami nagyszerű kezdeményezés közös létrehozataláért. Ezt pedig ezernyi Robinsonként nem lehet majd megvalósítani a jövőben sem.
Tévedni emberi dolog, és ez most nagyon igaz. És tévedni nem szégyen, ha belátjuk és tanulunk belőle. Őszintén remélem, hogy 2020 talán mégis csak nagyszerű év lehet, leginkább azért, mert kijózanodunk, átgondolunk, mérlegelünk és változtatunk. Én már nagyon várom.
