Mindig irigykedve figyelem Olaszországot, amely amellett, hogy lazán veszi az életet és meg tudja élni a mindennapok szépségeit, sikeres, erős gazdaságot tudhat magáénak. Ennek a gazdaságnak vannak persze emblematikus gigászai, ám a derékhadat a kis-, közepes, zömében családi vállalkozások adják. Akik autóztak már Észak-Olaszországban, talán emlékeznek az egymásba érő bútorgyárakra, csempeüzemekre, vagy éppen a Milánó környéki divatvállalkozásokra. Tradicionális, értékekre építő, az összetartást szimbolizáló gazdasági jelenségek ezek, akik ugyanúgy részei az olasz országimázsnak, mint a pizza, vagy a Kolosszeum. Magyarország nagy esélye lehet, ha a kis- és közepes cégek megtalálják a helyüket a piacon, ha nem a „kényszer” jelzőt kell eléjük illeszteni, hanem mondjuk a „specialista” vagy „mester” szavak jutnának eszünkbe róluk. Vannak ilyenek is szép számmal, ám valljuk be, hosszú még az út a célig. Szerencse, hogy egyre többen ismerik fel a kicsik támogatásának szükségességét, sőt üzleti vállalkozások is előszeretettel választják alanyukul őket. Ilyen csapat a KKVGURU.HU is, melyhez az Ispiro Consulting is csatlakozott. És hogy mit tudunk adni, mondani a kkv-nak? Amit a nagyoknál megtanultunk, ami a multikat is sikerre vitte, ami az üzlet lényege, legyen az marketing, kommunikáció, könyvelés vagy éppen szervezetfejlesztés. Hátha egyszer nem csak olasz modellje lesz a családi vállalkozásoknak.
Kapcsolódó bejegyzések
A legtöbb beosztottnak határozott véleménye van a vezetőjéről: az egyik tipikus véleményről szól az alábbi vicc. Ült a varjú az … Tovább
Egyik kedvenc műsorom a Discovery Channelen látható Overhaulin’ (Újjáépítők) című műsor. Ebben jobb sorsra érdemes, koros autókat épít újjá Chip Foose designer … Tovább
Kevesebb szó esett mostanában oldalainkon a kis- és közepes vállalkozásokról, pedig ha valahol nagy szükség van tudatos piacépítésre, stratégiaalkotásra, marketing, … Tovább
Több évtizeddel a rendszerváltás után valami megmagyarázhatatlan oknál fogva még mindig nem értjük igazán a piacgazdaság alapjait. Ez ugyanis elvileg … Tovább
Lehet-e tanulni a multiktól? Vagy esetleg a multik is tanulhatnak a kis- és közepes cégektől? Talán tudod, talán nem, immár … Tovább
A szépemlékű 60-as, 70-es években elő-előfordult, hogy egy család viszonylag drága televíziót vásárolt. Egyrészt azért, mert már megtehette, másrészt – … Tovább
Nem először esik szó a Cégébresztőről, de most újabb szakaszába lép az Upfront Media és az Ispiro Consulting közös kezdeményezése. Elindult a Cégébresztő … Tovább
“Alattunk változik a szakma” – ez volt Mezriczky László, a Magyar Reklámszövetség elnökének alapvetése a Napi Gazdaság konferenciáján. Mint elmondta, … Tovább
Válságban sokan a felsővezetésre figyelnek, pedig a mindennapi csaták döntő része a szervezet középső rétegeiben dől el: azokon a szinteken, … Tovább
Vezetőnek lenni különleges lehetőség, egyben mérhetetlenül komoly feladat: másokat vezetni, másokért felelősséget vállalni, másokból kihozni a lehető legtöbbet úgy, hogy … Tovább
Van egy állításom, mellyel lehet vitatkozni: Igazi forradalom van alakulóban a vállalati kommunikáció terén. Mondom ezt úgy, hogy volt szerencsém … Tovább
A Facebook a csúcson van, és lassan elindul a hanyatlása – olvasom az éppen a Facebookra kitett publikációban. Képtelenség ugyanis … Tovább
Éppen húsz éve annak, hogy egy szürke őszi estén néhányan az akkor informatikai cégek marketing vezetői közül úgy döntöttünk, hogy … Tovább
Jó dolog ez a Social média! Én is ezen keresztül értekezhetek most a külvilággal, pedig amiről elmélkedem, az régimódinak számít. … Tovább
Sok vállalat a profitja csökkentésével próbálja megoldani, hogy ne kelljen túlságosan emelnie az árakat, de a költségeik egyre nőnek és … Tovább
