Az irodákba, munkahelyekre történő visszatérés hogyanja sokakat foglalkoztat mostanában. Az otthon töltött egy év után immár reális a lehetőség arra, hogy ismét együtt lehessenek munkatársak, kollégák. A helyzet ugyanakkor ennél jóval bonyolultabb, több szempontból is. Először is egyre több felmérés azt mutatja, hogy a munkavállalók jelentős része nem feltétlenül szeretne visszaállni a 2020 márciusa előtti munkarendre, vagyis az otthoni, távoli munkavégzés népszerűvé vált. Ez persze nem meglepő, hiszen évek óta folyik a gondolkodás arról, hogy tényleg szükséges-e heti 5 napot, napi 8-10 órát egy irodai jellegű munkahelynek nevezett térben tölteni és ott végezni – jellemzően számítógépen – a napi feladatokat (és itt most tekintsünk el minden olyan feladattól, ami ettől eltér: gyártás, kültéri munka, stb.). Kiderült ugyanis, hogy meglehetősen nagy hatékonysággal elvégezhető sok minden akkor is, ha nem megyünk be az irodába.
Egy másik kérdés a visszatérés után igényelt irodatér nagysága. Remek lehetőséget kaptak a pénzügyesek, üzemeltetésért felelős szakemberek arra, hogy újraszámolják a költségeket, és jelentés, több tíz százalékos költségmegtakarítást is megcélozhatnak egy új szemléletű irodahasználati koncepció kidolgozásával.
Eddig úgy tűnik, mindenki nyerhet – az irodaház üzemeltetőket most vegyük ki a képletből, – vagyis „már csak” meg kell valósítani mindezt. Igen ám, de vannak olyan szempontok, amelyeket érdeme figyelembe venni. Az egyik a csökkentett irodatér kapacitás következményeként bevezetésre kerülő osztott munkahely koncepció. Akár „hot”, akár „shared” az a desk, ez azt jelenti, hogy megszűnik a munkavállaló intim, sajátnak tekintett munkatere, amely eddig komoly kötődési szempont volt sokaknak. A saját növény, a családi képek, a kipakolt személyes tárgyak lehetősége megszűnik, és ott dolgozhatunk ezentúl, ahová a rendszer, az alkalmazás sorsol bennünket.
Ezzel szorosan összefügg, hogy az egyéni munkahely leosztásnál figyelembe veszi-e a rendszer az együtt dolgozók elhelyezését. Ha a csapat egyik tagja az „A” épület harmadik emeletén, a másik a „B” épület földszintjén ül ugyanazon benti munkanapon, nem jutottunk előrébb, mint ha otthonról dolgoznánk, sőt: egymással ugyanúgy „call-ozni” kell, csak éppen ezzel immár a többieket is zavarjuk, ami miatt keresni kell egy csöndes helyet, egy tárgyalót, amelyet megint csak foglalni kellene… Már látjuk is lelki szemeink előtt a folyosókon bolyongókat, a parkolóban sétálókat, a tárgyalókért küzdőket…
Egy újabb kérdés a vállalati informális kapcsolatok sorsa. Munkahelyen nem csak dolgozunk, hanem társadalmi életet is élünk, kommunikálunk, barátkozunk, pletykálunk. Az új rendszerben ezeket újra ki kell találni, hiszen a régi rutinokat elfelejthetjük.
Látható tehát, hogy az örvendetesen javuló járványhelyzetben, a visszaállás kellemesnek tűnő feladatával új, és meglehetősen összetett kihívások is keletkeznek, amelyeket muszáj átgondolni, ha nem akarjuk a lényeget elveszteni menet közben: a munkahelyi kohéziót, azt a pluszt, ami miatt cégünket különbnek gondoljuk a többinél.
