fbpx

Mire is gondolhatott a költő?

Nagyszerű dolog kitalálni valamit, amit aztán kiviszünk a piacra, vevőt keresünk hozzá, eladjuk és a bevételnek nagyon örülünk. A folyamat persze ennél sokkal bonyolultabb, és szinte minden eleme dilemmákkal, kockázatokkal van tele. A dolog a fejlesztéssel kezdődik. Két irány biztosan megfontolandó: megpróbáljuk meghallani, megérteni a piac vágyait, lefordítjuk saját cégünk lehetőségeire, megalkotjuk a prototípust, próbálgatjuk, tesztelgetjük a vevői reakciókat, majd ha elérkezettnek látjuk az időt, kínálatba vesszük a terméket. A másik út azevangelizáció. Elhisszük, hogy a fejünkből kipattant ötlet van annyira zseniális, hogy arra ráugrik a fogyasztó, és kategóriát, műfajt tudunk teremteni a magunk módján. Néha ez is össze tud jönni.

Bármelyik utat is választjuk, egy nehéz feladattal biztosan szembesülünk: mit is mondjunk arról a bizonyos termékről, ami édes gyermekünk, fényes jövőnk záloga. Mert nyilván gondolunk róla valamit, amiért szerintünk érdemes az ügyfélnek költenie rá. Nos, itt érdemes megállni egy pillanatra. Biztosan tudjuk, hogy mi ez a bizonyos előny, tulajdonság?

Szórakoztató – és persze ugyanakkor néha elkeserítő – elmerülni a kommunikációs próbálkozásokban, amelyek eredeti célja a márkaépítés, a figyelem felkeltése, a vásárlási kedv kialakítása és végül az eladás lenne. A kreativitás, a lelkesedés néha egészen messzire sodorja az érintett szakembereket a valóságtól. Izgalmas megfogalmazásokkal, esetenként meglehetősen bonyolult, nehezen felfogható kifejezésekkel ecsetelik az előnyöket, vicces szlogeneket, szókapcsolatokat akasztva szerencsétlen termékre. Az ember olvassa, próbálja értelmezni, mire is gondolhatott a költő, és bizony nem mindig sikerül megfejteni az eredeti szándékot.

Nagyon nagy ziccer ez, amit nem kellene kihagyni, hiszen ha már létrejött a termék nem kevés idő, energia és költség árán, be kellene rúgni azt a gólt, kapufával ugyanis nem lehet meccset nyerni. Nos, a kommunikáció nem könnyű szakma, sok olyan szabálya, fortélya van, amelynek ismerete alapfeltétel a sikeres piaci munkához. Tény, hogy sok költő csak halála után lesz elismert, ám az üzleti életben ez egyenlő az éhenhalással.

Kapcsolódó bejegyzések