fbpx

Annual Report

Nem vagyunk tőzsdei cég, hivatalosan nem kell éves jelentést készítenünk, mégis fontos, hogy évente egyszer áttekintsük, mire is jutottunk.

Minden évünk emlékezetes volt eddig, 2016-nak is megvan a maga helye cégünk történetében. Talán a legfontosabb, hogy egy nagyon izgalmas környezetben dolgozhattunk, ahol korábbi kutatásaink, gondolataink, fejlesztési elképzeléseink termékeny talajra hullhattak. A vállalati kommunikáció belső és külső elemei új megvilágításba kerültek a munkaerőpiac drámai változásai következtében. A munkatársak megtartásának felelőssége elemi erővel tört be az emberi erőforrással foglalkozó vezetők, szakemberek hétköznapjaiba, amire muszáj érdemi választ találni. E tekintetben sok értékes kapcsolatot alakítottunk ki, és ismét bebizonyosodott, hogy koncepcióink működnek, gyors, tartós, gyakorlati hasznot jelentenek a szervezetekben.

Ennek is köszönhetően új ügyfeleknél kezdhettünk dolgozni, és ami legalább ilyen fontos, korábbi ügyfeleinkkel is folytathattuk az együttműködést. Mindezt kiváló, képzett, tapasztalt szakértőink révén tudtuk menedzselni, akik lehetővé teszik, hogy erőforrásainkat skálázhatóan, hatékonyan használhassuk fel. Másként nem is lehetne, hiszen tudjuk jól, hogy a piac nem tűri az értéktelen, haszontalan dolgokat. Ha úgy tetszik, ez a mi „lean” motivációnk.

Termékké gyúrtuk az informális kommunikáció területén hosszú évek alatt összegyűjtött és rendszerezett tudásunkat, és létrehoztuk a vállalati pletykakontrollt, illetve a streamline kommunikációt. Izgalmas, vonzó téma mindkettő, örömünkre igen nagy az érdeklődés irántuk.

Sok száz munkatárssal, dolgozóval, operátorral találkoztunk és beszélgettünk különböző vllalatoknál, közel félezer fős mintán végeztünk kiterjedt település kutatást, és százas nagyságrendben készítettünk vezetői interjúkat is. Mindezek munkánk talán legmegkapóbb momentumai, hiszen mérhetetlen bölcsességgel, fantasztikus megfogalmazásokkal, hihetetlen emberi értékekkel, és néha drámákkal találkozhatunk, amelyek révén tudunk igazán hiteles, megalapozott, hasznos munkát végezni megbízóinknál.

Egy éves jelentésben illik a társadalom felé nyújtott dolgokról is megemlékezni. Szerencsére ide is bőven lehetne mit rögzíteni, így most csak címszavakban néhány esemény: tréningek tartása fiatalok, pályakezdők számára, oktatások, képzések, rengeteg pro bono előadás, média szereplés, szerepvállalás szakmai szervezetekben… Ezek is fontosak, és értékesek számunkra, és ha tehetjük, folytatjuk ezt a vonalat is.

És végül talán a legfontosabb: olyan utat választottunk a cég megalapításakor, amely talán sok tekintetben a nehezebb előrehaladást jelenti, mint egy vállalatnál alkalmazottként dolgozni. Mégis úgy gondoljuk, minden perce megéri, hiszen annyi mindent tanulhatunk, szabadon alkothatunk, és annyi kiváló embert ismerhetünk meg különböző kultúrákból, szektorokból, amelyre másként nem lenne alkalmunk.

2017 is különleges lesz, hiszen ez lesz a tizedik évünk. És ha már így alakult, szeretnénk felejthetetlenné is tenni. Vannak is ötleteink…!

Kapcsolódó bejegyzések