A vállalati világban rengeteg szó esik versenyképességről, innovációról, digitalizációról, és egyre hangosabbak a people first típusú szlogenek is. Ami viszont feltűnően hiányzik a beszélgetésekből, az egy látszólag banális, de valójában rendszerszinten kritikus tényező: a belső kommunikáció. A legtöbb menedzsment hajlamos ezt puha tényezőként kezelni – afféle HR-es, kultúraépítős dologként, amit lehet szeretni, de igazi értéket nem termel.
Valójában ez egy súlyos kategóriahiba. A belső kommunikáció ugyanis a szervezeti koordináció hatékonyságának első számú meghatározója. A kommunikációs rendszer az, ami összeköti a stratégiai célt a napi működéssel. Ha ez nem világos, torzított vagy hiányos, akkor koordinációs hiba keletkezik – és ez végső soron költségként és teljesítményveszteségként jelenik meg.
Ráadásul ezek a veszteségek nem lineárisan nőnek, hanem exponenciálisan: egy kisebb információs elakadás a frontvonalon láncreakcióként generálhat lassulást, hibákat, újratervezést, frusztrációt. Vagyis: a rossz belső kommunikáció nem esztétikai kérdés, hanem skálázhatósági probléma. Ahogy a gazdaságban is a legtöbb válság mögött torzított információs rendszerek húzódnak, ugyanígy a vállalatok kríziseinek jó része is információs deficitből fakad.
És ami talán a legmeglepőbb: a belső kommunikáció javítása nem tőkefüggő. A szervezeti hatékonyság legtöbbször nem a motiváció vagy a képességek hiányán múlik, hanem azon, hogy érti-e mindenki, merre megyünk, és mi a saját szerepe benne. Ezért a belső kommunikáció nem kiegészítő elem, hanem multiplikátor. Nem kiváltja a jó stratégiát – nélküle a jó stratégia sem működik. Aki üzleti racionalitással gondolkodik, annak a belső kommunikáció nem puha dolog. A hatékonyság legolcsóbb forrása – vagy, ha elhanyagolják: a legdrágább rejtett költsége.
A belső kommunikáció a vállalaton belüli információs tőke elosztásáért felel. A cél az, hogy az információ eljusson azokhoz, akik a döntést hozzák – gyorsan, torzítás nélkül. Ha ez nem történik meg, „pénz” (idő, erőforrás, emberi energia) vész el. Egy gazdaság pénzügyi rendszere látszólag háttérintézmény, mégis az egész rendszer működésének kulcsa. Ugyanígy: a belső kommunikáció nem a leglátványosabb vállalati funkció – de nélküle nincs hatékony döntéshozatal, nincs stratégiai végrehajtás, és nincs bizalom. A pénzügyi válságok egyik fő oka az információs aszimmetria. Ugyanez történik cégen belül is: ha a vezetés nem látja a valós problémákat, ha a dolgozók nem értik az irányt, ha a csapatok nem tudnak egymásról – stratégiai hibák születnek, és elvész az összehangoltság. Ha nincs likvid információ – vagyis ha lassan, nehézkesen, hierarchikusan jut el az üzenet A pontból B-be – akkor a szervezet működése „befagy”. Ha viszont túl sok, rosszul strukturált, irreleváns információ áramlik a szervezeten belül (pl. felesleges meetingek, redundáns e-mailek), az információs inflációhoz vezet. Mindenki kap üzeneteket, de senki sem figyel oda: a rendszer elveszíti hitelességét.
A hitel lényege pedig az, hogy elhiszem: a másik fél teljesíti, amit ígért. A belső kommunikációs rendszer ugyanígy bizalmi alapú: ha a vezetés következetes, akkor az emberek hitelbe elhiszik, hogy van értelme annak, amit csinálnak. Ha ez meginog, a vállalati kamatfelár megnő: több kontroll kell, több erőforrás, több visszacsatolás – minden lassabb és drágább is lesz.
A belső kommunikáció tehát egy olyan rendszer, amely fejleszthető, méghozzá meglepően gyorsan. Érdemes róla beszélnünk!
