Aki zenét tanult, tudja jól, milyen fontos a ritmusérzék, Ez persze vagy van, vagy nincs, de nélküle zenélni nem nagyon lehet – mármint élvezhető módon. A ritmusérzékre számos más helyen is szükség van. Például a sportban. A vívásban, vagy a fociban csak az jut előre, aki a megfelelő pillanatban indítja a támadást, vagy fűzi át az ellenfél játékosát. A legnagyobb csatárok művészi szintre fejlesztették a cselezést, már-már táncolnak a pályán („Táncolj Törő!”, ahogyan azt a hetvenes években zúgta a lelátó.). Ritmusérzék kell a közlekedéshez is: a sávváltáshoz időben kell tudni gyorsítani, fékezni, hogy beférj, vagy beférjenek eléd.
Ritmusérzék bizony az üzleti életben is hasznos, és hihetetlenül idegesítő, ha ez hiányzik egy vezetőből. Honnan tudjuk, hogy ez nincs meg? Néhány jel: A szervezetben történik valami, egy kedvezőtlen változás, amely aztán dönti a dominót. Ilyen esetekben érezni kell azt a pillanatot, amikor nem szabad késlekedni, be kell avatkozni. Se előbb, se később, pontosan akkor, amikor erre szükség van. Vagy a piacon megjelenik egy új körülmény (versenytárs, technológia, irányváltozás), amely trendfordulót jelez. A jelek egyre egyértelműbbek, a tennivalók már kézenfekvők, de a vezető nem érzékeli a megfelelő pillanatot, és azt elmulasztva immár csak követni tudja a többieket, és csökkenteni a veszteségeket.
Nyilvánvaló, hogy nem lehet minden vezető Fred Astaire, nem szükséges szólózni. A hiányzó, vagy gyenge ritmusérzéket valamelyest pótolni tudja, ha figyelünk a kollégákra az információkra, ha értjük a jeleket és hallgatunk a szakértőkre. Engedjük magunkat vezetni – de nem megvezetni – és vegyük át a szervezet hullámzását. A felhatalmazott, felkészült, magabiztos menedzsment megteremti az összhangot, diktálja a ritmust, és a botladozás össztánccá nemesül.
