Miért is pont a portugáloktól tanuljunk? Az interkulturális tanulmányok az üzleti élet bemutatásakor leginkább a német, a japán, az észak-amerikai, a francia vagy a svéd, az olasz példákat hozzák. Ezekről hallottuk a legtöbbet, és köztük vannak a legnagyobbak, legsikeresebbek is: biztos tudnak valamit, nézzük csak, hogyan is csinálják.
Ám a huszonegyedik század gyorsan változó, és egyre összetettebbé váló világában érdemes ennél kifinomultabb megközelítéssel élni. Mindenkitől tanulhatunk valamit: a taktikából vagy a stratégiából, a stílusból vagy a kompetenciából, a sikerekből éppúgy, mint a kudarcokból. Sőt, nem is csak pozitív vagy negatív címkézéssel érdemes előrehaladni a társas viselkedés bonyolult dzsungelében. Egyszerűen rá is csodálkozhatunk valamire, csupán azért, mert eltér a tapasztalatainktól.
Van ugyanis a portugál munkahelyi csapatoknak egy olyan jellegzetessége, amire még egy portói konferencia külföldi résztvevője, vagy egy Lisszabon utcáit járó turista is felfigyelhet.
Ez a pedig az a jól eltalált személyesség főnök és beosztott, kolléga és kolléga, ügyfél és szolgáltató között, ami ugyan nem patikamérlegen adagolt, mégis érzékelhetően kedves, és kellő mértékben figyelembe is veszi az alkalmazottakat.
Nehéz a megfelelő magyar szót megtalálni ennek a stílusnak a jellemzésére: talán a barátságosság a legmegfelelőbb, és ezt az ember ügyfélként is érzékelheti. Miből is? A kellemes hangulatból, ami a megbeszélést jellemzi, és a vidám hangnemből, amivel az üzleti partner a legtöbb találkozásnál szembesül. Ez a stílus, ami a kommunikáció kisebb-nagyobb elemeiből azonosítható, tartósan megteremti a bizalom és a nyíltság jelenlétét az interakciókban, amikből a merevség szinte teljes mértékben hiányzik.
Kár lenne tagadni, hogy sokat (a kelleténél talán többet is) papíroznak, adminisztrálnak: lehet, hogy éppen ezt a kulturális adottságot – végül is valamikor hatalmas birodalom voltak – ellensúlyozzák vagy egyenlítik ki a kellemes személyes kapcsolatok. Kezdik egy hatásos bemutatkozással, majd végig ügyelnek a kapcsolat minőségének a kialakítására, sőt a későbbiekben a reputáció fenntartására is. Mégis, a néha érzelmes, néha nekünk ékesszólónak tűnő stílusban van valami visszafogottság, kifinomultság, ami miatt az olasznál vagy a spanyolnál közelebb áll a mi kultúránkhoz.
A személyességet tanulni és tanítani is nehéz. Gyakorolni azonban érdemes, mert a kommunikáció során olyan “adalékot” jelent, ami döntő pillanatokban akár a mérleg nyelve is lehet.
