Fegyverhasználat alapjául szolgáló cselekmény abbahagyására irányuló felszólítás. A Magyar Honvédséget bármikor is megjártak nem úszták meg anélkül, hogy ezt a mondatot be ne magolták volna. De mit is jelent ez a csodálatos nyelvi konstrukció? Ezt: Állj, vagy lövök! Felmerülhet a kérdés, miért nem lehet akkor ilyen egyszerűen megfogalmazni a tartalmat? Tényleg, miért esünk hasra saját lábunkban, amikor fontos dolgot akarunk elmondani például egy vállalati közösségben?
A kommunikáció ösztönös, magától jön. Jól kommunikálni már koránt sem egyszerű. Tényleg, mitől jó vagy nem jó a kommunikáció? Elsősorban attól, hogy eléri-e célját, betölti-e funkcióját. Ha a közölni szándékozott üzenetem eljut a címzetthez, az gyorsan és pontosan megérti, és e szerint cselekszik, akkor elmondhatom, hogy jól csináltam a dolgom. Ezzel szemben sokszor valamiért azt gondoljuk, hogy akkor járunk el szakszerűen, ha komplex, bonyolult mondatokat rakunk össze, szakszavakat tűzdelünk bele, akkor is, ha azokat olykor magunk sem értjük igazán. Ehhez jöhet még néhány külföldi szó, szórványosan meghintve három betűs rövidítéssel, és készen is áll mesterművünk, a maga rémísztő tömegével, felsőbbrendűséget sugárzó hangulatával.
De miért is születnek meg ezek az alkotások? Visszatérnék kedvenc kifejezésemhez, az alibizéshez. Alibi kommunikációnak tartom azt, ha valaki azért kommunikál, ír, beszél, prezentál, mert úgy gondolja, ez a dolga, ebből áll a munkája. Ezzel szemben a vállalati lét alapfeltétele az együttműködés, az összedolgozás, ami csakis akkor jöhet létre, ha információt cserélünk, közvetlenül, hatékonyan, sallangmentesen. Ha valamit gyorsan is lehet egyeztetni, miért bonyolítanánk azt túl, időt, energiát, lendületet veszítve.
Mondd egyszerűen! Gondold át, mit akarsz mondani, miért és kinek, és válaszd a lehető legrövidebb utat ehhez! Add meg az esélyt arra, hogy üzeneted könnyen megértsék, támogasd ezzel is a hatékonyságot. Ennyire egyszerű.
