Ami jó, az jó. Ha valahol jól érzem magam, maradok. Így lesz kedvenc éttermem, cipőboltom, benzinkutam, szállodám, ahová örömmel térek vissza. Nem váltok, hiszen nincsen rá okom.
Dolgozni is ott szeretek, ahol ez kellemes nekem. Sok mindentől válik szerethetővé egy munkahely. A kiszámíthatóságtól, a biztonságérzettől, hogy minden hónapban megélhetést nyújt számomra. A sikerélménytől, amelyet a jól elvégzett feladat fölött érzek. A kiteljesedés lehetőségétől, ami szakmailag várhat még rám. A létrehozott értékektől, amelyekre közösen vagyunk csak képesek. A munkatársaimtól, akikkel közösséget alkotunk, akikkel jól érezzük magunkat együtt.
Mindez annyira evidens, talán szót sem vesztegetnénk rá, ha általánosnak számítana. Valamiért azonban mégsem az. Sokkal gyakoribb, hogy nem így érzünk a cég iránt, ahol rengeteg időt töltünk el. Mindig van valami, amiért elvágyódunk: vajon a szomszéd fűjének zöldje csábít? Esetleg nem is vagyunk jó helyen? Vagy csak nem látjuk, nem érzékeljük reálisan a helyzetet, amiben vagyunk, mert nincs igazi viszonyítási pontunk.
Egy vezetőnek érdemes foglalkoznia mindezzel, a beosztott munkatársak helyett is. Érdemes végiggondolni, hányadán állnak is ők, vezetők és vezetettek egymással, milyen lehetőségek használhatók még ki, és milyen kockázatokat rejt a szervezet.
A szervezetek életének, dinamikájának izgalmas kérdése a benne lévők viszonya, és mindenekelőtt az, ahogyan egymást elérik az emberek. A kommunikáció, az információ megosztása alapvetően határozza meg a kultúrát, ezen keresztül a hangulatot, végső soron pedig a hatékonyságot, a versenyképességet. Érdemes tehát mindezt stratégiailag átgondolni, hiszen meglepően sok múlik rajta. Van, aki szervezetfejlesztésnek hívja van, aki kommunikációs rendszernek tekinti, mi úgy hívjuk: elérési stratégia.
