Van egy állításom, mellyel lehet vitatkozni: Igazi forradalom van alakulóban a vállalati kommunikáció terén. Mondom ezt úgy, hogy volt szerencsém az első sorból végigkövetni az elmúlt 20 év marketing kommunikációját Magyarországon. Ehhez fogható változásokat talán csak az internet, a web oldalak megjelenése hozott, ám az sem ütött ekkorát, mint ami most zajlik, legalábbis nem ennyire gyorsan hatott. Nem csak a média közösségivé válására, az interaktivitás eszközeire, megoldásaira gondolok, hanem a kommunikációs logika, és ezzel együtt a stratégiai kommunikáció tervezésének átalakulására. Példátlan szerencsénknek köszönhetően kis cégünkkel „élő, egyenesben” követhetjük nyomon a történéseket olyan vállalatokkal beszélgetve, akik felkapták a fejüket a változásokra és vannak olyan merészek, hogy komolyan elgondolkodtak azon, hogy hogyan is lehet, kell mindezt rendszerbe szervezni a XXI-ik század második évtizedében. Mert más ez a logika. Fontossá, sőt, kiindulóponttá válik a fogyasztó, a piac, és mivel már megvannak a „műszereink”, hogy belehallgassunk belső világukba, beszélgetéseikbe, az üzlet már nem azzal indul, hogy kitalálok egy terméket és valahogy „elrőfölöm”. A biznisz a nulladik lépésnél indul, ahogy egy okos barátunk találóan megjegyezte: először a szállító kér bebocsátást vevők klubjába, ott barátkozik, bizalmat ébreszt, beszélget, informálódik, és ez alapján kezd fejlesztésbe, miközben folyamatosan vissza-vissza kérdez: jó irányba megyünk, erre gondoltál? A végeredmény aztán nagyobb eséllyel lehet piacképes, mint a négy fal között megálmodott csodatermék. Ráadásul „melléktermékként” bizalmi viszony is épül közöttük, ami ugye nem hátrány az üzletben. A képlet végtelenül leegyszerűsített és nyilván általánosító. De az irány világosan kirajzolódott, ráadásul már minden adott hozzá: technológia, felületek, egyre gyarapodó szakirodalom. És most már a legfontosabb is megjelent itthon: a nyitott, együtt gondolkodni kész vállalat, akire jó lesz odafigyelni, mert ő a holnap nyertese.
Kapcsolódó bejegyzések
Elismerte, bevallotta, elárulta. Szörnyű idő lesz, borzalmas vihar közeledik, rettenetes hidegre készülhetünk. Mindezek idézetek újságcikkek szóhasználatából. Bizony általánossá kezd válni, … Tovább
Örömmel és büszkén tesszük közzé e helyen is, hogy az Ispiro Consulting szenior partnere, Dr. Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológus, pletykakutató is … Tovább
2011-ben ért a csúcsra a blog műfaja a kritikus tömeget tekintve. Ezt nem más állította a minap az MRSZ médiaköltés konferenciáján, mint … Tovább
“Alattunk változik a szakma” – ez volt Mezriczky László, a Magyar Reklámszövetség elnökének alapvetése a Napi Gazdaság konferenciáján. Mint elmondta, … Tovább
A szocializmusban a munkahely és a munkaidő fogalma nem mindig különbözött. A beosztottak jelentős része reggel bement egy épületbe, onnan … Tovább
A gyártó, termelő vállalatok kommunikációjának kutatásával, hatékonyságuk javításával, a belső viszonyoknak az üzleti célok szolgálatába állításával évek óta foglalkozunk. A … Tovább
Katával a belvárosban futottunk össze nemrég, egy május végi délutánon. Öt éve közösen dolgoztunk egy hosszabb projektben, egy nagy nemzetközi … Tovább
A növekedés megtorpanása akár egy jó lehetőség is lehet számunkra, ha képesek vagyunk kezünkbe venni a történések irányítását. A sokak … Tovább
A professzionális labdarúgást nem csak a kivételes sportteljesítmények, a pazar gólok, vagy éppen a magával ragadó stadion hangulat miatt érdemes … Tovább
Lassan 10 éve már, hogy beszivárgott, majd divattá vált a fogalom, a digitális átalakulás. A digitális technológiák vállalati folyamatokba integrálását … Tovább
A szépemlékű 60-as, 70-es években elő-előfordult, hogy egy család viszonylag drága televíziót vásárolt. Egyrészt azért, mert már megtehette, másrészt – … Tovább
Sok vállalat a profitja csökkentésével próbálja megoldani, hogy ne kelljen túlságosan emelnie az árakat, de a költségeik egyre nőnek és … Tovább
Egy konferencia akkor jó, ha általa gondolati morzsákkal lesz gazdagabb az ember. Én egy kisebb cipónyira elegendő morzsát gyűjtöttem magamnak … Tovább
Nagyszerű dolog kitalálni valamit, amit aztán kiviszünk a piacra, vevőt keresünk hozzá, eladjuk és a bevételnek nagyon örülünk. A folyamat … Tovább
A cég én vagyok! – ismerős mondat, sok cégtulajdonos vezette már így sikerre vállalkozását. A cégalapítás, a piaci pozíciókért való … Tovább
