Jó dolog ez a Social média! Én is ezen keresztül értekezhetek most a külvilággal, pedig amiről elmélkedem, az régimódinak számít. Sajtóbeszélgetést szerveztünk ügyfelünk kommunikációs vezetőjének, ami azzal volt nehezítve, hogy a tényen kívül (sajtóbeszélgetés) nem volt hírérték mögötte. Egy szakembert szerettünk volna összeismertetni az újságírókkal. Ez nyilván nehezebb feladat, mint egy jó zaftos témával várni a vendéget, de hát most a barátkozást céloztuk meg. És most jön a lényeg: a dolog gyönyörűen működött! A kötelező húsz perces bizonytalankodás után élvezetes csevegésbe váltott az esemény, ahol politika ugyanúgy előkerült, mint személyes történetek, vagy éppen friss szakmai pletykák. Jó volt nézni a lelkesen artikuláló, egymás felé forduló és előredőlő (testbeszéd) párokat. Jó dolog a virtuális valóság, de nagyon jó, hogy él még a fizikai is.
Kapcsolódó bejegyzések
Örömmel jelentem, függők lettünk! A saját magunk által hirtelen felindulásból létrehozott, jelenleg általad is olvasott média felület tett függővé! Sosem gondoltuk volna, … Tovább
Vajon milyen lehet a 67%-kal fényesebb haj, az ötszörös tisztítóerő, vagy mondjuk a hét ponton hatékony száj higiénés védelem? Bevallom, … Tovább
Elismerte, bevallotta, elárulta. Szörnyű idő lesz, borzalmas vihar közeledik, rettenetes hidegre készülhetünk. Mindezek idézetek újságcikkek szóhasználatából. Bizony általánossá kezd válni, … Tovább
Jogosítványt azért kapunk, hogy igazolható legyen, el tudunk bánni egy kétkerekű/négykerekű járművel, a szabályokat betartva, másokra tekintettel eljuthassunk innen-oda, épségben … Tovább
Új cikk kerül fel a vállalati intranetre, mondjuk a jövő évi juttatásokról. Lesznek, akik elolvassák. Néha tíz, néha hetven százaléka … Tovább
Vissza-vissza térő téma a PR a szakmai beszélgetésekben, ami azt is mutatja, valami nincs a helyén ezzel kapcsolatban. A legutóbbi, … Tovább
Ken Olsen, a Digital Equipment Corporation elnöke 1977-ben úgy vélte, nem lesz értelme senkinek sem otthon számítógépet birtokolni. Steve Ballmer, … Tovább
Egy vállalat legértékesebb vagyona a munkatárs. Na, ja, ez az állítás nagyjából annyira vált hiteltelenné az elmúlt években, mint hogy … Tovább
A klasszikus reklámfelfogás szerint a reklám szerepe a tájékoztatás, az informálás, a rossz döntésektől való megóvás, vagyis a választás szabadságának … Tovább
Ki ne hallott volna ilyen kifejezéseket vállalati közösségekben: „marketing duma”, vagy „ez szakmai kérdés, nem marketing…”. Nagyobb vállalati struktúrákban, mondjuk, … Tovább
Mindennek ára van. Azt, hogy ez az ár milyen legyen, elvileg a piacgazdaság dönti el, hiszen a verseny nem tűri … Tovább
2011-ben ért a csúcsra a blog műfaja a kritikus tömeget tekintve. Ezt nem más állította a minap az MRSZ médiaköltés konferenciáján, mint … Tovább
Ülök egy szakági kiállítás hivatalos megnyitóján. A kiállítási csarnokban a szokásos zsivaj, zenefoszlányok, speeker motyog a mikrofonba az egyik standon, … Tovább
A gyártó, termelő vállalatok kommunikációjának kutatásával, hatékonyságuk javításával, a belső viszonyoknak az üzleti célok szolgálatába állításával évek óta foglalkozunk. A … Tovább

