Puzsér Róbert nemzeti intézmény, egy valódi kincs. Amint annak idején Nagy Feró a nemzet csótányaként röhögött bele az akkori rendszer arcába, Puzsér mindennapjaink radikális kritikusaként a legváratlanabb helyzetekben felbukkanva kiabálja tele az étert egyéni hangján markáns, sarkos állításaival, ítéleteivel.
Szeretem őt hallgatni, mert egyrészt vicces, másrészt sok igazság van abban, amit mond. Pedig legutóbb éppen abba a szakmába szállt bele páros lábbal, amelybe magam is tartozom, több, mint két évtizede: egy tévéadón futó Sznobjektív című műsorában a 10 leghitványabb szakma leghitványabbjának a marketingest kiáltotta ki. Puzsér szerint a marketinges hitványabb szakma, mint a rendőr, a közgazdász, a politikus, de még a sintért is vastagon verjük hitványsában. Nos, kedves kollégáim, idáig jutottunk a rendszerváltás óta.
Miért is vagyunk ilyen semmirekellők? Mert kiszolgáljuk a fogyasztói társadalmat. Mert ál-értékeket képviselünk. Mert kreatívnak tartjuk magunkat, pedig nem is vagyunk azok. Mert úgy formálunk ízlést, hogy ennek felelősségével nem is vagyunk tisztában. És sorolhatnám, illetve sorolja helyettem Róbert. Szóval, így állunk…
Robi, köszönjük. Mert talán azért van min elgondolkoznunk. Nem miattad, magunk miatt. A 2008-as válság megrágta és kiköpte a marketingeseket, a szakma megítélése, presztizse, befolyása azóta sem állt helyre. Változott a világ is körülöttünk, így ma már másról szól az üzlet, a kereskedelem, a kommunikáció, és ezzel együtt a marketing is, mint tíz éve. Nekünk, szakmabelieknek a dolga pedig az, hogy ezt felismerve újragondoljuk a szakmát, hiszen a marketing csodás dolog, hasznos, kreatív, értékteremtő, és minden, amit “hitványkodásunk” közepette letettünk az asztalra.
A marketing Puzsér szerint olyan amilyen. A kérdés az, szerintünk milyen. És főleg, milyen legyen!
