fbpx

Ember és gép – egy nyelvet beszélünk?

Izgalmas felkérést kaptunk: egy szakmai konferencián járjuk körbe a robotizáció, illetve tágabb körben a mesterséges intelligencia vállalati kommunikációs aspektusait. Vagyis ember és gép együttműködését. Körbejártuk, és kiderült, nagyon sok mindent nem tudunk még a témáról, márpedig nagyon gyorsan itt lesz a pillanat, amikor ezzel foglalkoznunk kell majd. 

Egy vállalat összetett szervezet: emberek önkéntes közössége egy adott cél, és természetesen gazdasági eredményesség érdekében. Egy vállalat akkor működik megfelelően, ha az ott dolgozók nagyobb értéket tudnak előállítani, mint ha azt külön-külön próbálnák meg. Ez együttműködést feltételez, annak pedig az információcsere, vagyis a kommunikáció a kötőszövete. A vállalati kommunikáció megfelelő struktúrákban, formalizálva szolgálhatja hatékonyan a működést. Ennek zavara az informális csatornákat erősíti meg, amelynek kockázata a szóbeszéd, a pletyka felerősödése, a kontrollálhatatlan viszonyok megjelenése. Ezért is lényeges, hogy amint a működési folyamatokat, a kommunikációt is rendszeresen áttekintsük, auditáljuk és folyamatosan megtegyük a szükséges fejlesztéseket, finomhangolásokat.

Látható, hogy a céges közeg már önmagában is bonyolult, amelyben a mesterséges intelligencia erősödő megjelenése, jelenléte teljesen új viszonyokat alakít ki. Nem csak arról van szó, hogy egyes funkciókat átadhatunk gépeknek, hanem arról, hogy ez az intelligencia milyen irányba fejlődik majd tovább, és ez hogyan jelenik meg a belső struktúrákban. Gondoljunk csak arra, hogy vállalhat-e felelősséget bármiért egy robot? Hozhat-e felelős döntést, és ha igen, milyen felhatalmazás alapján? Eltérhet-e a szokásos protokolloktól, és milyen esetekben? Az is izgalmas kérdés, hogy hierarchiában kaphat-e magasabb posztot a mesterséges intelligencia, mint az ember. Vagy például a rendszeres emberi normaszegéssel szemben mutatott fegyelmezettsége hogyan alakítja, változtatja, erősíti meg a normakövetést, és általában mennyire vonatkozhat az etika egy gépre? De a rendkívüli esetekre való reagálás, két súlyos döntés közötti választás képessége sem egyértelmű, legalábbis ma még.

Számos olyan szempont, amelyre ma még nem ismerjük a választ, ám a vállalati kommunikáció (Corporate Communications) szervezése, működtetése és fejlesztése terén hamarosan foglalkoznunk kell majd ezekkel is. Csak remélni tudjuk, hogy a kommunikáció humán értelemben a jövőben is megmarad a kezünkben, hiszen az emberré válás talán legnagyszerűbb vívmányról beszélünk. A mesterséges intelligencia pedig megmaradhat annak, amire eredetileg szántuk: életünk hasznos segítőjének és hatékony erőforrásnak.

Kapcsolódó bejegyzések