fbpx

Kütyüvilág

Divided Attention Disorder – Mint a GFK nemrégiben tartott konferenciáján a Google hazai vezetőjétől megtudtuk, így hívják azt a jelenséget, amelyről egyre többet hallani, és talán magunk is ide tartozunk: egy perc üresjáratot sem engedünk magunknak, rögtön kütyü után nyúlunk, sms-ezünk, híreket olvasunk, közösségi oldalra ugrunk. Nem véletlen ez a drámai változás, hiszen az okostelefonok teljesítménye húszezerszerese (!) az Apollo úrhajókban használt számítógépekének…

Olyan gyorsan épült tehát be ez a kütyümánia életünkbe, hogy a gazdasági élet szereplői, a marketing is csak kullog az események után. Pedig érdemes foglalkozni a dologgal, hiszen már megfogható tendenciák is látszanak. A médiafogyasztás, a vásárlási döntések is jelentősen átalakultak, másként, máshogyan tájékozódunk, mi, fogyasztók is megbeszéljük a tapasztalatokat egymással, vagyis egyre inkább médiatartalmat állítunk elő. Márpedig, ha ez így van, akkor a klasszikus marketing megközelítésekkel is érdemes kezdeni valamit, ha a lépést tartani akarjuk. És mindez hova vezet? Lehet fogadásokat kötni, ennél biztosabb prognózis ma nem nagyon létezik.

Kapcsolódó bejegyzések