És akkor most beszéljünk – az ügyfélről. Ő az üzlet meghatározó tényezője, így sosem lehet eleget tudni róla. Sok vállalat él abban a hitben, hogy struktúrája, folyamatai vevőközpontúak, ismeri a piacot, ügyfelei elvárásait, motivációit. Nos, szándék szintjén ez akár igaz is lehet, ám az évek során szinte iparágtól függetlenül azt tapasztaltuk, hogy az ügyfelek legtöbbször kis túlzással addig fontosak, amíg alá nem írják a szerződést. Ami utána következik, az sokszor kontrollálatlan, követhetetlen, és ami a legveszélyesebb, néhány munkatárs kezében összpontosulnak az információk, akik érdekeik szerint szűrik, extrém esetben torzítva továbbítják azokat. A vezetés pedig a már csak akkor értesül arról, hogy a vevőnek gondjai vannak velünk, elvesztésének nagyok az esélyei, amikor már nem lehet túl sokat tenni. A Customer Health Check éppen ezt a kiszolgáltatottságot hivatott csökkenteni: tervezetten, előre meghatározott protokoll szerint méri fel a kiválasztott ügyfelek állapotát, hangulatát, világítja át, akár egy egészségügyi szűrés esetében. Sőt, ennél többre is alkalmas: jövőre vonatkozó tervei, szándékai, fejlesztési elképzelései befolyásolhatják a megbízó termékfejlesztési vagy szolgáltatási stratégiáját. Épp attól kap tehát tanácsot az üzletmenet áramvonalasításához, aki a legfontosabb számára, hiszen a vevő vásárlása ad értelmet egy vállalat működésének. A felmérés nem jelentéktelen további hozadéka, hogy az ügyfél úgy érzi, az eladót érdekli a véleménye, fontos számára, törődnek vele. A kliens elégedettsége pedig, mint tudjuk a legjobb, amit elérhetünk.
Kapcsolódó bejegyzések
Van egy állításom, mellyel lehet vitatkozni: Igazi forradalom van alakulóban a vállalati kommunikáció terén. Mondom ezt úgy, hogy volt szerencsém … Tovább
A reklámadó ügye túlmutat egy szektor, a reklámipar belügyén. A reklámot lehet szeretni, nem szeretni, piacgazdasági szerepe azonban meghatározó: a … Tovább
Nem is volt olyan régen, amikor a vállalkozások egyik rémálma a növekedési csapda volt: túl gyors felfutás, túlfűtöttség, kontrol alól … Tovább
Mit tesz az ember, ha elromlik a garázskapu motorja, ha eldugul az ereszcsatorna, ha zárlatos lesz a mosógép, vagy éppen … Tovább
Tudja ön, hogyan született a világ legrandább autója? Járműfüggők már biztosan elolvasták a Totalcar mai cikkét, és ismét, sokadszorra elszörnyülködtek … Tovább
Szakértő külső szemként áttekintjük, átvilágítjuk az adott vállalkozás üzleti modelljét, elemezzük, értékeljük az eddig megtett utat és megkeressük a lehetséges … Tovább
Ha hinni lehet a híreknek, utolsó napjait éli egy olyan világmárka, amely nem is olyan régen még felboríthatatlannak, megrendíthetetlennek, elpusztíthatatlannak … Tovább
Vajon több rozsos kenyér fogy-e, ha egy kenyérgyár munkatársai blogolnak? Több autót tud-e eladni egy használtautó kereskedő, ha vicces kommentekben … Tovább
Több évtizeddel a rendszerváltás után valami megmagyarázhatatlan oknál fogva még mindig nem értjük igazán a piacgazdaság alapjait. Ez ugyanis elvileg … Tovább
A Black Friday, vagyis az össznépi kedvezményes webshoppingolás témája néhány éve itthon is csúcsra járatja a médiát, amely akár kellemes … Tovább
A vállalatok kommunikációjára is vonatkoznak íratlan szabályok, amelyekhez való igazodás igen komoly imázsértékkel is bír. Az íratlanság természetesen azt jelenti, … Tovább
Örömmel jelentem, függők lettünk! A saját magunk által hirtelen felindulásból létrehozott, jelenleg általad is olvasott média felület tett függővé! Sosem gondoltuk volna, … Tovább
Blokádra, tüntetésre, útlezárásokra ébredtek a gyanútlan pestiek január 18-án reggel. A taxisok egy részénél a jelek szerint most telt be … Tovább
Nehéz idők járnak a marketingesekre. A gazdasági turbulenciák nem csak a szakma renoméját tépázták meg, de mára elbocsátási hullám is … Tovább

