Blokádra, tüntetésre, útlezárásokra ébredtek a gyanútlan pestiek január 18-án reggel. A taxisok egy részénél a jelek szerint most telt be a pohár, megelégelték, hogy tehetetlenek az Uber-jelenséggel szemben. Demokrácián alapuló, jogállami keretek között működő piacgazdaságokban előfordul az ilyesmi, vagyis joga van bárkinek bizonyos eszközöket igénybe venni érdekei kifejtésére, nyomásgyakorlásra. Hogy mire jutnak, majd kiderül, a végkifejlet ezen írás tartalma szempontjából indifferens. A történetnek viszont már most van néhány izgalmas aspektusa, tanulsága.
A taxisok lázadása lényegében egy olyan szolgáltatás ellen irányul, amely nem csupán versenytársukká vált, hanem egy új üzleti modell is egyben. Márpedig az élet bizony halad előre, a verseny hajtóereje az innováció, és ebben mostanában diszruptív megoldásokkal is találkozhatunk. Vagyis az a modell, hogy nincs modell. A végső szót ez esetben is, mint mindig a piac mondja ki, akár tetszik ez a többi szereplőpnek, akár nem. Fékezni, lassítani, gátolni lehet, de ezzel csupán a változást toljuk picit arrébb, ráadásul az ellenállásba ölt energia fordítódhatna a versenyképesség javítására is. A megosztáson alapuló új megközelítéseknek nekimenni egyébként sem tűnik bölcs, pláne nem korszerű dolognak.
Ennél nagyobb hibának tűnik az a stílus, amellyel a derék ellenállók megnyilvánultak. Irreális, agresszív („Tiltsák be!”, „Oldják meg, és kész!”) kommunikációjukkal magukra rántják a közvéleményt. Egy amúgy sem magas presztizsű szolgáltatói kör talán bölcsebben járt volna el, ha először szimpátiát kelt, támogatókat állít maga mellé, kijelentéseivel pedig nem saját érdekeire helyezi a hangsúlyt, hanem az utazóközönség fejével is gondolkodik. Ám mivel láthatóan ezek a szempontok nem játszottak fontos szerepet az előkészületek során, sikerült maguk ellen hangolni a közvéleményt. Így nehéz lesz csatát nyerni…
Mindez újabb példája annak, hogy nem elég akarni, nem elég tenni, de értően kommunikálni tudni is kell.
