2008-ban jelentünk meg először a világhálón, 2015-ben alakítottuk ki az eddig használt formátumot, és mostanra ért meg a helyzet, hogy bemutathatjuk az Ispiro Consulting megújult weboldalát, vagyis a harmadik generációs kommunikációs, média felületünket. Az előző két változat létrehozásához hasonlóan most is nagy munka van mögöttünk, hiszen minél egyszerűbben akarunk valamit elmondani, az annál nehezebb feladat. Elsősorban nem magunkról, hanem a piacról, a körülöttünk lévő kommunikációs világról szeretnénk megosztani gondolatokat azzal a céllal, hogy közösen találjunk megoldásokat az újabb és újabb céges dilemmákra, a vállalaton belüli együttműködés javítására, a változások sikeres végigvitelére, kellemesebb munkakörnyezet, megtartó cégkultúra létrehozására.
Mindenek előtt nagy köszönet Marcinak a design-ért, Áronnak, a Wndeer Design-tól a programozásért, és természetesen ügyfeleinknek, akiktől rengeteget tanulunk, és akik sikere és bizalma a legfőbb hajtóerő számunkra.
Az új külső, az áramvonalasabb tartalom új műfajokat is lehetővé és indokolttá tesz, így a jövőben interjúkkal és videókkal is jelentkezünk.
Végül nincs más hátra, mint hogy ajánljuk magunkat, olvassanak, keressenek, lájkoljanak és osszanak minket, mert mint tudjuk: a kommunikáció nem csak viszi, hanem hozhatja is a pénzt!